Új gyártócsarnok a Nokia komáromi mobiltelefon-gyárában

Kovács Attila, 2005. január 31. 22:24
A mai napon a sajtó képviselőinek a jelenlétében, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Pekka Ala-Pietilä, a Nokia Corporation elnöke közösen avatta fel a Nokia mobiltelefon-gyárának új csarnokát Komáromban, az ipartelepen lévő gyár területén.
A Nokia 2004. januárjában jelentette be, hogy komáromi gyárában tovább bővíti mind a termelést, mind a gyártóterületet. Az új beruházás értéke meghaladta az 50 millió eurót. A teljes gyártóterület a bővítés után mintegy 50 ezer négyzetméter lett.

A bővítés rekordidő alatt valósult meg. Az új gyártósoron készült első telefont már 2004 őszén leszállították. Jelenleg a komáromi gyár dolgozóinak száma meghaladja a háromezret

A Nokia 1998 júliusában döntött a mintegy 100 millió eurós zöldmezős magyarországi beruházásról. A kedvező földrajzi fekvés, az elérhető infrastruktúra és a szakképzett munkaerő miatt esett a Nokia választása Magyarországra és a komáromi régióra. Az 1999. áprilisi alapkőletételtől az első telefon legyártásáig (2000. január) mindössze 8 hónap telt el.