A számítástechnika és a tudományok fejlődését támogató kezdeményezéseket jelentett be a Microsoft

forrás Prim Online, 2005. február 2. 16:00
A Prágában megrendezett Kormányzati Vezetői Fórumon Bill Gates bejelentette a tudományos fejlődést ösztönző EuroScience kezdeményezést és a kormányzati szervek számítástechnikai biztonságának növelésére irányuló Biztonsági Kooperációs Programot (Security Cooperation Program, SCP).
EuroScience kezdeményezés - tudományos kutatás új megközelítésben

Az EuroScience célja a tudományos és számítástechnikai alapkutatások felgyorsítása, valamint a tudományos eredmények társadalmi és gazdasági hasznosításának intézményesítése.

A kutatási együttműködésre irányuló EuroScience kezdeményezés a köz- és a versenyszféra együttműködése keretében fog megvalósulni, amelyben egyetemek, vállalatok, és állami intézmények egyaránt részt vesznek. A Microsoft a Microsoft Research erőforrásaival és szakértelmével fogja támogatni az új számítástechnikai paradigmák, a számítástechnika és az intelligens környezetek kutatását. A kezdeményezés elősegíti a Lisszaboni Agenda céljainak megvalósítását, azaz az innováció és a termelékenység növekedését.

Az EuroScience vezetősége a Microsoft Research cambridge-i intézetében végzi majd munkáját, feladatkörébe tartozik a kutatási irányok meghatározása, a projektek kezdeményezése, valamint a további kutatási célokra vonatkozó javaslatok elbírálása. Az EuroScience program fontos része a Microsoft Research új beruházása, amelynek keretében minőségi központokat (Centres of Excellence, CoE) hoznak létre, amelyek az adott kutatási területen kiemelkedő eredményt elérő kutatóintézetekhez és csoportokhoz fognak kötődni.

Az első az intézmények sorában a Microsoft Research és a trentói egyetem Komputertechnológiai és Rendszerbiológiai Központja, amely a Microsoft, az olasz állam, a helyi önkormányzat, valamint a trentói egyetem közös vállalkozásaként jön létre. Az elkövetkező hónapokban további minőségi központok létrehozására is sor fog kerülni.

Az EuroScience projektek beindítása céljából a Microsoft Európa számos országában működik együtt különböző egyetemekkel és kutatóintézetekkel. Az együttműködés alábbi kutatási területeket öleli fel:

Új számítástechnikai paradigmák: a számítástechnika alapvető problémáinak megoldása a természeti, a kémiai és a biológiai ismeretek felhasználásával. Ez a kutatási program a jelenlegi gyakorlatot túllépő, új számítástechnikai módszerek kidolgozására irányul.

Számítástechnikai tudomány: új, tudósoknak szánt számítástechnikai eszközök kidolgozása a tudományos világgal karöltve, a tudományos fejlődés felgyorsítása érdekében. A cél olyan eszközök kifejlesztése, amelyek akkora hatással lesznek a tudományos munkára, mint amekkora hatással a Microsoft Office volt az irodai munka hatékonyságának fokozására.

Intelligens környezet: a "környezeti intelligencia" kialakulóban lévő világának új alkalmazási lehetőségeire irányuló kutatás, amelynek célja, hogy a különféle érzékelők, vezeték nélküli hálózatok és a berendezésekbe épített interaktív számítástechnikai elemek a hétköznapi élet szerves részeivé váljanak.

Az EuroScience kezdeményezés célja továbbá, hogy - az ehhez szükséges tudományos kutatás és innovációs tevékenység fellendítésével - elősegítse a versenyképes és dinamikus tudás alapú gazdaság kialakulását. A program támogatói olyan kutatókat szeretnének képezni, akik a célul kitűzött újfajta kutatásokra irányítják figyelmüket. Ennek érdekében a következő támogatási lehetőségeket biztosítják a kutatók számára:
Európai PhD ösztöndíjprogram - Évente mintegy 30 díjat adnak át Európa kiemelkedő tehetségű kutatóinak, mely lehetővé teszi számukra, hogy tudományos képzéseken vegyenek részt, és a számítástechnika és a tudományok határmezsgyéjén mozgó kutatásokat folytassanak.

Pályasegítő kutatási támogatás - A program keretében tíz, pályája posztdoktorális szakaszában lévő, elismerten világszínvonalú kutatással és technológiákkal foglalkozó szakember kaphat támogatást.

Az év európai tudósa - Az EuroScience szponzorálásával jön létre ez a díj, amellyel egy olyan személy teljesítményét fogják elismerni, aki jelentősen hozzájárult az európai tudomány és társadalom fejlődéséhez.

Tudományos műhelyfoglalkozások - A vállalatok, az állami intézmények, a kutatók és az egyetemi hallgatók képviselői évente megrendezendő műhelyfoglalkozás-sorozat keretében találkozhatnak, hogy megvitassák az EuroScience kutatásai kapcsán felmerülő tudományos és társadalmi kérdéseket.

Biztonsági Kooperációs Program - együttműködés az állami szervekkel a biztonsági fejlesztések előmozdítása érdekében

A prágai Kormányzati Vezetői Fórum másik fontos bejelentése a Biztonsági Kooperációs Program, melynek célja, hogy az információk megosztása és szakmai együttműködés révén segítséget nyújtson a kormányoknak a nemzetbiztonságra, a gazdaságra és a közbiztonságra leselkedő fenyegetések kivédésében. A globális program Kanada, Chile, Norvégia és Svédország kormányainak részvételével indul.

A Microsoft és a programban részt vevő országok az együttműködés révén olyan információkat fognak megosztani egymással, amelyek felhasználásával jobban előre jelezhetők és megelőzhetők az informatikai támadások, gyorsabban lehet reagálni azokra, és enyhíthetők az általuk okozott károk. Az együttműködés alappilléreit az alábbi együttműködési területek alkotják:


A Biztonsági Kooperációs Programban való részvétel nem jár költségekkel, célja, hogy tovább erősítse a Microsoft átfogó szemléletű technológiai és szolgáltatási tevékenységét, amely megkönnyíti a számítógépes környezetek biztonságossá tételét az állami szervek számára. Ide tartozik például a 2003 januárjában beindított a Kormányzati Biztonsági Program (Government Security Program) is, amely az országok kormányának biztosít szabályozott hozzáférést a Microsoft Windows és az Office forráskódjához, valamint további technikai információkhoz.