Hagyomány és üzlet

, 1999. október 6. 22:28
Jól választott szlogent a legpatinásabb számítástechnikai kiállítás: a Compfair legfőbb erénye a hagyomány és az üzlet.
A később indult Ifabo lehetett nemzetközibb, nagyobb, elegánsabb, de a patinás jelszót nem lehetett ráragasztani (lám, már meg is szűnt), s hát az üzlet is mindig jobban jellemezte az őszi kiállítást, mint a tavaszit. Ez utóbbit vádpontként is emlegették már a Compfairrel kapcsolatban, mondván, ez olyan zsibvásár, de hát végül is egy vásár a kereskedők seregszemléje, s eleddig még egy kereskedő sem szólta meg azt a búcsút, ahol vevő is volt, eladni is lehetett...

Nézzük a hagyományokat. Ilyen a vásárdíj is, idén huszonketten pályáztak rá, szoftverekkel, CD-kkel, sőt online megoldásokkal; szakértő zsűri dönti majd el, hogy csütörtökön melyik három termék veheti át az oklevelet. Hagyomány lassan az is, hogy a NetTv RealVideo-közvetítést ad a kiállításról, ám nincs hagyomány újdonság nélkül: az idén olyan webkamerák is lesznek, amelyeket otthonról, a weben keresztül irányíthatunk, vagyis szabályosan "körbenézhetünk" majd a Compfairen úgy, hogy ki se kell mozdulnunk a lakásunkból. Hagyomány a napilap is, a mai után mindennap új Monitor számol be az újdonságokról, és hagyomány az Internet Falu: ezúttal a Compfairen most először jelen lévő Intel állított fel 100 darab Pentium III-as gépet az internet világának bebarangolásához.

Az Intel standja persze mindjárt átvezet bennünket az üzlethez is: az Intel Shoping Cityben ugyanis megvásárolhatjuk mindent, amire az internetezés közben szükségünk lehet. Aki nem itt veszi meg, az megteszi másutt, hiszen a Compfair az a vásár, ahol a büfében mindenki mindjárt kiteregeti magának az összeszedett prospektusokat, majd gondos összehasonlítás után elindul ahhoz a standhoz, ahol a legkedvezőbbnek tűnő üzlet várja.

Az is hagyomány, hogy a Compfairen mindig nagy a tömeg, 60-80 ezer ember mindig kíváncsi a kiállításra. Üzleti megfontolásokból...