FizuFigyelő: IT fizetés kalkulátor a NetAcademia Oktatóközponttól

forrás Prim Online, 2005. február 15. 17:26
A NetAcademia Oktatóközpont az informatikában dolgozó szakemberek számára elindította „FizuFigyelő” névre keresztelt ingyenes fizetéskalkulátor szolgáltatását. A cég honlapján elérhető fizetésszámoló program az informatikusok bér- és juttatás szintjéről ad tájékoztatást, méghozzá beosztásra, földrajzi helyre, illetve cégméretre lebontva. A hetente 50-60 informatikus adatával bővülő FizuFigyelő adatbázisának statisztikai elemzéséből kiderült, hogy az IT szakemberek fizetésében a legjelentősebb különbségek földrajzi, illetve képzettségbeli okokra vezethetők vissza.
Alig két hete indult, s máris több mint 140 informatikai szakember fizetési-, illetve fizetést befolyásoló adatait tartalmazza a NetAcademia Oktatóközpont bérkalkulátora, melynek segítségével az informatikusok megtudhatják, hogy végzettségük, nyelvtudások, beosztásuk, életkoruk, munkában töltött éveik, megszerzett egyéb képesítéseik és a munkahelyük mérete alapján milyen fizetésre számíthatnak.

„Igazi hiánypótló szolgáltatás a NetAcademia Oktatóközpont holnapjáról elérhető FizuFigyelő, hiszen annak ellenére, hogy a különböző piackutató intézetek, illetve állásközvetítő és humánerőforrással foglalkozó tanácsadó cégek rendszeresen közölnek ágazatokra és szakmákra bontott átlagos fizetési adatokat, ezek nem szolgálnak kellően részletes információkkal az informatikusok számára. A FizuFigyelő viszont ismeri a tipikus informatikai beosztásokat, és különbséget tud tenni a földrajzi helyek, a különböző méretű cégek között is.” – mondta Fóti Marcell, a szolgáltatást elindító NetAcademia Oktatóközpont ügyvezető igazgatója.

A www.netacademia.net címen elérhető „FizuFigyelő” szolgáltatás lekérdezésének alapfeltétele, hogy az érdeklődő maga is kitöltse a mindössze 14 kérdésből álló űrlapot. Ezt követően a már említett szempontok szerint lekérdezheti az immár saját adataival kibővített fizetési adatbázist. A FizuFigyelőben szereplő adatok pontosságát és valódiságát a kitöltők névtelensége, a folyamatosa növekedő elemszám – hetente mintegy 50-60 informatikai szakember adja meg saját magára vonatkozó adatait – illetve a tárolt információ félévenként történő frissítése biztosítja.

A képzettség és a tudás hamar megtérül


Minél magasabb lesz a FizuFigyelőben tárolt elemszám, annál pontosabb megrajzolja az informatikai munkaerőpiac bérvonatkozásait, s habár a minta egyelőre nem reprezentatív minden magyarországi informatikusra nézve, a fontosabb trendek már felvázolhatók. A kitöltők között a nők aránya mindössze 5%, amely jól mutatja az informatikai szakma „férfidominanciáját”. Az informatikán belül legjobban az IT tanácsadók, illetve az informatikai vezetők keresnek, őket követik az informatikai rendszertervezők, a fejlesztők, a rendszergazdák, illetve a tesztelők. Az informatikusok 86%-a boldogul el legalább alapszinten egy nyelvvel, ami 93 százalékban az angol.

Ahogy más szakmák esetében, úgy az informatikusoknál is magasabbak a bérek Budapesten, mint vidéken. Míg a fővárosi informatikusok havi nettó – juttatásokkal kiegészített – átlagbére 240 ezer forint, addig vidéken átlagosan 165ezer forintot visznek haza a szakemberek.

Hasonlóan markáns különbségek mutatkoznak meg a végzettség, illetve az informatikusok szaktudásának egyik fokmérőjéül szolgáló hivatalos – például Microsoft – minősítések tekintetében is. A felsőfokú végzettséggel rendelkező informatikusok (68%), 242ezer, míg a középfokú képesítéssel rendelkező társaik 170 ezer forintot kapnak havonta nettó fizetésként, illetve egyéb juttatások formájában. Nem ilyen mértékű, de éves szinten akár 300 000 forintnyi a különbség azok javára, akik egy informatikai tanfolyam sikeres zárásaként megszerzik egy cég hivatalos minősítését, amely naprakész, hiteles, magas szintű termék-, technológiai- és innovációs ismereteket és gyakorlatot feltételez.

A képzettebb informatikuson a munkaadó is nyer

„Nem volt célunk annak bizonyítása, hogy a magasabb képzettség, illetve a különböző informatikai minősítések megszerzése magasabb jövedelemmel társul, habár a számadatok elég egyértelműen kifejezik az egyébként is sejthető összefüggést.”
– mondta Fóti Marcell, aki hozzátette, hogy a képzett, megfelelő informatikai minősítésekkel rendelkező szakemberek alkalmazásából munkahelyük is profitál, hiszen az informatikai infrastruktúra üzemeltetése, fejlesztése alacsonyabb költséggel jár. Azoknak a cégeknek, akik az adott technológiák területén hivatalos minősítéssel rendelkező informatikusokat alkalmaznak, illetve áldoznak informatikusaik tudásának kiszélesítésére és szinten tartására, sokkal kevesebb informatikai problémával – például rendszerhibával, adatvesztéssel, leállással – kell szembenézniük.