Walkman mobiltelefonok forgalmazását tervezi a Sony Ericsson

Milkovits Gábor, 2005. február 15. 18:30
A Sony Ericsson a cannes-i 3GSM kongresszuson bejelentette, hogy „Walkman” logóval ellátott zenelejátszós mobiltelefonok forgalmazását tervezi a közeljövőben.
A cég egyelőre nem mutatott be ilyen készülékeket a seregszemlén, ám a bejelentés szerint az első Walkman telefonok még az idén megjelennek a piacon. A Sony Ericsson-nak már jelenleg is vannak zenelejátszóval felszerelt készülékei, ám az új modellek Miles Flint vezérigazgató szerint fejlettebb zenei alkalmazásokkal lesznek ellátva, továbbá hozzáférést biztosítanak majd a Sony Connect elnevezésű online zeneáruházához is. A Walkman mobilok egyrészt kiterjedt memóriával fognak rendelkezni a zeneszámok tárolására, másrészt jó hangminőséget biztosító fülhallgatóval kerülnek forgalomba, továbbá támogatják majd a PC-ről és egyéb eszközökről történő közvetlen letöltést is. Jelentős újításnak számít, hogy az új Sony Ericsson mobilok lesznek az első olyan Walkman készülékek, amelyek a Sony saját ATRAC formátuma mellett nyílt szabványon alapuló szoftverekkel tömörített és másolásvédett fájlok (mp3?) lejátszására is alkalmasak lesznek. A készülékek megjelenésével párhuzamosan a Sony ezzel összhangban alakítja majd át Connect internetes zenei szolgáltatását is, így az arról letöltött zeneszámok a készülékek eddiginél jóval szélesebb skáláján is lejátszhatók lesznek.

Az új Sony Ericsson Walkman mobiltelefonok a gyártó bejelentése szerint versenyképes, azaz nem túl magas áron lesznek kaphatók, emellett pedig többségük a hagyományos mobiltelefonos infrastruktúra mellett egyaránt képes lesz a harmadik generációs, valamint a GPRS hálózatokon is működni. Miles Flint szerint a Walkman márkanév szerencsés választás: a Sony 1979 óta több mint 340 millió különféle hordozható zenelejátszó készüléket értékesített ezen a néven.