IHM: Évente 14,7 százalékkal csökken a mobilszolgáltatások átlagos ára

MTI Sajtóadatbank, 2005. február 16. 08:21
A verseny miatt a mobiltávközlési szolgáltatás nettó átlagos ára 2002 és 2005 között, az idei előrejelzést is figyelembe véve, évente 14,7 százalékkal, míg a vezetékesé 3,8 százalékkal csökken - mondta az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM) vezetője kedden Budapesten. Kovács Kálmán, az Országgyűlés informatikai és távközlési bizottsága előtti meghallgatásán kifejtette: 2004-ben valódi verseny alakult ki a távközlési piacon, s ez a trend folytatódik.
A tárca tevékenységéről szólva közölte azt is, hogy 2006 végére 4 ezer eMagyaroszág pont lesz az országban, és eddig az időpontig a jelenlegi 2,7 millió internetező mellé újabb 2 millió csatlakozik. A miniszter elmondta, hogy hamarosan indul az eÖnkormányzati program megvalósítása. Ennek keretében 900 településen 14 milliárd forintért valósítanak meg informatikai fejlesztéseket. Kovács Kálmán kérdésekre válaszolva beszámolt arról, hogy eddig 2.700 eMagyarország pont üzemeltetésre kötöttek szerződést, s ezek közül 700 esetében még nem építették ki az internet kapcsolatot.

A készenléti szervezetek kommunikációját megkönnyítő egységes digitális rádiótávközlési rendszer kapcsán kifejtette: a pályázati kiírás elkészült, és hamarosan megjelenik. A kiépítés során 20-21 jelenlegi rendszert kell egységesíteni, s ez munka a miniszter véleménye szerint kormánybiztos kijelölését teszi szükségessé. A bizottság meghallgatta Pataki Dánielnek, a Nemzeti Hírközlési Hatóság elnökének a beszámolóját is.

A Magyar Posta Rt. postai egyetemes szolgáltatásainak ellenőrzése kapcsán az elnök elmondta: a hatóság 2003-ban, illetve 2004-ben ezen szolgáltatások minőségét vizsgálva egyebek mellett megállapította, hogy a küldemények nincsenek minden esetben dátumbélyegzővel ellátva. A budaörsi országos logisztikai központban tavaly bekövetkezett üzemzavarnak a hatóság szerint egyebek mellett az is oka volt, hogy a posta nem készült fel megfelelően a technológiaváltásra, s nem volt megfelelő terve a zavar elhárítására. Mindezek következtében a küldemények átfutási ideje jelentősen megnőtt.

Az elnök elmondta: tavaly év végén ismét ellenőrizték a postát, s ekkor már azt tapasztalták, hogy a küldemények továbbítását illetően a szabályokhoz képest csak jelentéktelen eltéréssel működik a társaság.

A mobilposták alkalmazásáról Pataki Dániel kifejtette: bár a postának már jóval korábban lehetősége lett volna bevezetésükre, 2000-ig nem élt ezzel a lehetőséggel. A folyamat 2003-2004-ben gyorsult fel, s tavaly 946 településen volt mobilposta. Ezek közül több mint 400-nak korábban nem volt fix postahelye.

A hatóság megállapította: a szabályoknak megfelelően indították a szolgáltatást, s kisebb hiányosságoktól eltekintve az előírásoknak megfelelően működteti a járatokat a társaság. Az elnök a kisebb hiányosságok között megemlítette, hogy nem minden autón volt
hitelesített levél-, illetve csomagmérleg, s a járatok egy-egy településen való valóságos tartózkodási ideje néhány esetben eltért az előírttól. Hozzátette: jogkörükből adódóan azt nem vizsgálták, hogy az emberek szeretik-e ezt a szolgáltatást, vagy tiltakoznak ellene.