Pécsett jövőre befejeződik az elektronikus közigazgatás kialakítása

MTI Sajtóadatbank, 2005. február 24. 10:03
Pécsett 2006 júniusra befejeződnek az elektronikus közigazgatási szolgáltatások fejlesztését célzó munkálatok, az ehhez szükséges utolsó vállalkozási szerződést szerdán írták alá a baranyai megyeszékhelyen.
Az önkormányzat közbeszerzési eljárást követően az AAM Vezetői Informatikai Tanácsadó Rt. bízta meg a projektmenedzseri, a minőségbiztosítási, valamint az oktatási feladatok ellátásával - közölte Toller László polgármester, miután Kornai Gáborral, a cég elnök-vezérigazgatójával együtt ellátta kézjegyével a dokumentumot.

Toller László elmondta: az informatikai vállalat a programhoz szükséges szakmai tanácsadói, ellenőrző feladatokat végzi el, továbbá gondoskodik az önkormányzati dolgozóknak az új rendszer használatára való felkészítéséről is.

A polgármester utalt rá, hogy Pécs tavaly szeptemberben a pályázati előkészítő alapból 537 millió forintot nyert a városi elektronikus közigazgatás megteremtésére, és a 48 millió forintos
önerővel együtt összesen 617 millió forintot költhet a programra.

"A projekt célja, hogy a gazdasági és civil szervezetek, valamint a pécsi polgárok az interneten keresztül képesek legyenek hivatalos ügyeik folyamatos intézésére, a számukra szükséges információk begyűjtésére" - mondta el.