A hazai ECDL program meghatározó napja

Kovács Attila, 2005. március 9. 17:28
2005. március 9-én, a Balassi Bálint Intézetben rendezték meg az Európai Számítógép-használói Jogosítvány (ECDL) vizsgaközpontjainak VII. Országos Fórumát.
A konferencián valamennyi hazai akkreditált vizsgaközpont - mintegy 400 intézmény - képviselője vett részt. A fórumon Csizmár Gábor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter, valamint David Carpenter, a nemzetközi ECDL Alapítvány ír igazgatója is tartott előadást. David Carpenter és Alföldi István programigazgató ünnepélyes keretek között átadták a 200 ezredik magyar vizsgakártyát Csizmár Gábornak, és sor került "Az év legsikeresebb vizsgaközpontja" díj átadására is.

A fórum helyszínén sajtótájékoztatót tartott Alföldi István. Ezen Csizmár miniszter és Carpenter alapítványi igazgató is részt vett. Alföldi István kijelentette, az informatikai írástudást adó ECDL abban segít, hogy az állampolgárok "jó érzésben, barátságban" legyenek az őket körülvevő informatikai eszközökkel. Kifejtette, a 200 ezer vizsga soknak tűnik, de ha Írországhoz hasonlítjuk magunkat, akkor 6-800 ezer levizsgázottnak kellene már lenni. Hangsúlyozta, az évenként megrendezett fórum az együttműködés kialakításának fontos terepe. Bejelentette, szeretnék a munkavállalók képzésében is megvalósítani az ECDL programot (tárgyalások folyamatban). A minőségi tanulás és vizsgáztatás további javítása is a célok között szerepel. Megemlítette továbbá, hogy jelenleg is folyik az Európa Bizottság munkatársainak, köztük az oda delegált magyar köztisztviselők ECDL-képzése Brüsszelben. Az ECDL Európai Unió általi elismertségét jelenti az is, hogy az EU-intézmények központi személyzeti irodája (EPSO) által közzétett hivatalos álláshirdetésekben megjelölték: a számítógép-használati tudást a nemzetközileg egységes szabványnak számító ECDL bizonyítvánnyal is igazolhatják a jelentkezők.

A programigazgató azt is bejelentette, hogy a digitális fotózás területéről (Image Maker néven) rövidesen új ECDL modul jelenik meg.

Csizmár Gábor szerint a kormány három operatív programban, több milliárd forint rendelkezésre bocsátásával támogatja az informatikai írástudás megszerzését. Forrásokat biztosítanak a felnőttképzésben és a távmunka támogatásában is és az államigazgatási intézményrendszer is kiveszi részét a hazai ECDL programokból.

Hangsúlyozta, Magyarországon az ECDL minősített köztisztviselői képzés, része a pedagógus- és a kulturálisszakember-továbbképzési programnak, 2005-től pedig az informatikából jelesre érettségizők igényelhetik a bizonyítványt, hiszen az új érettségi tematikája megfelel az ECDL nemzetközi követelményeinek.

A bizonyítvány munkaadói oldalról történő elismerését jelenti, hogy 2005-től Magyarország második legnagyobb munkáltatója, a Magyar Posta Rt országszerte 8 akkreditált vizsgaközponttal csatlakozott a vizsgarendszerhez, amelynek segítségével több ezer postai dolgozó részesül majd képzésben és szerezheti meg az ECDL-t.

David Carpenter a fórum jelentőségét értékelve, kijelentette, számára a legfontosabb a 400 működő tesztcenter megjelenése és a magyarországi program mérete volt lenyűgöző, továbbá az, hogy az illetékes miniszter is fontosnak tartotta, hogy megjelenésével és előadásával is a program fontosságát nyomatékosítsa.