ECCA Congress 2005: kábelkommunikációs szakemberek Budapesten

Kovács Attila, 2005. március 17. 12:38
2005. március 21. és 23. között Budapesten, a Grand Hotel Royalban rendezik az Európai Kábelkommunikációs Szövetség (ECCA) 2005. évi kongresszusát.
Az eseményen az ECCA európai tagországaiból közel 350 kábelkommunikációs és média szakember, továbbá európai politikusok is képviseltetik magukat. A konferencia középpontjában a kábelkommunikációs iparág jövőjével kapcsolatos stratégiák megvitatása áll. A rendezvényen a plenáris konferencia mellett kiállítás, hivatalos ECCA találkozók, valamint workshopok is helyet kapnak. A rendezvény angol nyelvű.

Az első napon board találkozókat, tanácskozásokat tartanak. Március 22-én a konferencia első blokkjának a címe: "Milyen szolgáltatások jöhetnek a Triple Play után?" Ezen a napon fél egykor nemzetközi sajtótájékoztatót is tartanak, amelyen Kovács Kálmán, informatikai és hírközlési miniszter is részt vesz (az eseményen szerkesztőségünk képviselteti magát és beszámol arról).

Kora délután Bánkúti Erzsébet, az IHM helyettes államtitkára tart előadást, majd a késő délután folyamán a szabályozó hatóságok paneljával zárul a kongresszus. Ezen a kerekasztal-beszélgetésen a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) is képviselteti magát.

További információ: www.eccacongress.com/2005/