Amikor a felhasználó mutatja be az Axapta vállalatirányítási rendszert

forrás Prim Online, 2005. április 2. 09:30
Nagy sikerű szakmai napot rendezett közösen a MARSO Kft. és az XAPT Hungary Kft. a kelet-magyarországi középvállalatok számára Nyíregyházán, a Krúdy Vigadóban. A rendezvény kiemelt témája a Microsoft Axapta integrált vállalatirányítási rendszer testreszabhatóságának hatása a vállalkozások versenyképességének fokozására. A résztvevők többsége Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar és Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kereskedő és termelő vállalkozások vezetői és szakemberei voltak, de jöttek érdeklődők Budapestről is.
Poroszka Ottó, a MARSO ügyvezető igazgatójának meghívóleveléből idézünk:

„Örömmel ajánlom figyelmükbe az XAPT Hungary Kft. rendszerbemutatóját, a Microsoft Business Solutions – Axapta integrált vállalatirányítási szoftverről. Társaságunk a rendszerfejlesztés „szakértőjévé” vált, miután három évet és több tízmillió forintot vesztettünk az először kiválasztott rendszer bevezetésével. A második, sokkal alaposabb előkészítés után hozott döntésünk eredményeire, az AXAPTA működésére már büszkék vagyunk.”

Az XAPT célja az összejövetel megszervezésével az volt, hogy új informatikai rendszert kereső vállalkozások számára lehetőséget biztosítson egy elégedett Axapta ügyfél vállaltirányítási rendszer kiválasztásában, bevezetésében és továbbfejlesztésében szerzett tapasztalatainak megismerésére. A gumiabroncs értékesítéssel foglalkozó nyíregyházi székhelyű MARSO Kft. 14 telephellyel országos hálózatot épített ki, emellett romániai leányvállalatával közép-kelet-európai terjeszkedésbe kezdett. A szakmai nap legfontosabb része volt a MARSO munkatársainak a rendszer számukra legfontosabb részeinek és az egyedi fejlesztéseknek élő bemutatója.

„Nincsenek könnyű helyzetben a magyar kis- és középvállalatok, az európai uniós és keleti verseny egyaránt érezteti a hatását. Azt gondolom, hogy akkor tudnak sikeresek maradni, ha saját szakmájukban kiválóan teljesítenek, s közben az adminisztráció és vállalatirányítás szükséges, ám nehéz feladatát fejlett vállalatirányítási rendszerre és szakértő csapatra bízzák”
– mondta dr. Schvarcz Zoltán, az XAPT Hungary Kft. ügyvezető igazgatója. „Az Axapta rendszer az ügyféllel együtt nő, a bevezetés pedig általában együtt jár a vállalati folyamatok elemzésével, újragondolásával, ami a kicsiből közepes kategóriába lépő cégeknél egy megkerülhetetlen feladat, ha versenyképesek szeretnének maradni.”

Az előadók bemutatták az XAPT Hungary közreműködésével megvalósított projekt főbb elemeit, többek között egy interneten feladott partnerrendelés nyomon követését, a webáruház lehetőségeit, mely mind viszonteladó partnerek, mind egyéb ügyfelek számára elérhető, a vezetői információs rendszert, melynek legérdekesebb része az volt, hogy az előadás másfél órája alatt mennyivel növekedett a MARSO árbevétele és profitja. Látható volt, ahogy a Marso egyik partnere az interneten keresztül belép az Axapta rendszerbe, megnézi a központ és a legközelebbi telephelyek árukészletét, értesül a legújabb akciókról, majd felad egy rendelést és megtekinti a korábbi megrendelések várható szállítási határidejét. A rendszer egyúttal elkészíti az aktuális rendelés számláját, és információt ad a ki nem fizetett számlákról. Figyelmet érdemlő része volt az élő bemutatónak az Axapta rendszerben megvalósított „flottakezelés” és „abroncshotel” modul, amelyet a téli-nyári gumiabroncs-cserék ütemezésének, az abroncsok tárolásának támogatására fejlesztettek. Nagy érdeklődéssel figyelték a megjelentek a Marso számára készített fuvarszervezés modult is.

Az XAPT Hungary nem csak a vállalatirányítási rendszer megvalósítását és az adott cég igényeire alakítását vállalja, hanem a GVOP és AVOP pályázati anyag összeállítását, amellyel a beruházás 50%-os EU-s támogatással valósulhat meg – a szakmai nap résztvevői e lehetőségekről is tájékoztatást kaptak.

Az előadások után a meghívott vendégek, a MARSO és az XAPT vezetői és szakemberei kötetlen formában, ebédjüket fogyasztva folytatták a tapasztalatok megosztását és az elképzelések, együttműködési lehetőségek megvitatását.

Sajtóanyag