Outsourcing-központot nyit a HP Lengyelországban

Kiss Ádám Zoltán, 2005. április 17. 13:34
A Hewlett-Packard a vállalatok részfeladatait átvállaló egységet nyit a lengyelországi Wroclawban.
A wroclawi egység létrehozásáról most döntött a HP, ez 50 millió dollár befektetését jelenti az amerikai óriásvállalat számára az elkövetkezendő öt évben. Az új egység abból a célból jön létre, hogy bérmunkában átvegye a helyi nagyvállalatok egyes feladatait, mint például az emberi erőforrások szervezéséhez kapcsolódó feladatok, vagy éppen egy hitelkártya-kibocsátás lebonyolítását. A központ megnyitása 1000 alkalmazott foglalkoztatását jelenti a lengyel város számára. A HP azt is bejelentette, hogy a vállalat Indiában a Bank of Baroda pénzintézet számára kiépíti a szükséges IT infrastruktúrát, melynek a bank 25 millió ügyfelét kell majd kiszolgálnia. A HP által tervezet, kivitelezett, és üzemeltetett adatközpontok a cég szerint saját termékeiken kívül többek között a Cisco Systems, a Credit Rating and Information Services of India, az Infosys, a Microsoft, és az Oracle termékeit fogja használni.