A Philips profitja 79 százalékkal csökkent

MTI Sajtóadatbank, 2005. április 18. 08:38
A legnagyobb európai szórakoztatóelektronikai gyártó, a holland Philips 117 millió eurós adózott eredményt jelentett hétfőn az első negyedévről, 79 százalékkal kisebbet az egy évvel korábbi 550 milliónál, elmaradva az elemzők várta 156 millió eurótól is. A visszaesést a gyenge kereslettel és a lapkagyártás, valamint a folyadékkristályos képernyő gyártás fölös kapacitásaival magyarázták.
A forgalom 6,635 milliárd euró volt, azonos az egy évvel korábbival, de az elemzők 1,6 százalékos többletrre számítottak. Az üzemi eredmény 193 millió euró volt, elmaradva az egy évvel korábbi 218 milliótól. Az elemzők 198 millió eurót vártak.

Az eredmény romlásához hozzájárult, hogy a dél-koreai-holland LG.Philips LCD Co. Ltd., a világ második számú lapképernyőgyártója - az összes fajta képernyőből saját állítása szerint világelső – 79 milliárd von (78 millió dollár) adó utáni veszteséget szenvedett az első negyedévben, a tavalyi utolsó negyedévi 35 milliárd von és az egy évvel korábbi 628 milliárd von adózott eredmény helyett. Ez volt az első negyedéves vesztesége a 2001-es alapítása óta. Az elemzők 107 milliárd von veszteségre számítottak a mostani első negyedről.

Tavaly a folyadékkristályos képernyők (LCD) ára a kínálati többlet miatt nagyot esett, de az idén már emelkedésre számítanak a piaci szakértők. A tavalyi második félévi, több mint 40 százalékos olcsóbbodás után az idei első negyedévben 5 százalékkal csökkentek tovább az árak, és ebből fordulat közeledtére lehet következtetni. Az LG.Philips LCD Co. Ltd. legnagyobb versenytársa, a dél-koreai Samsung Electronics Co. Ltd. azonban a negyedik negyedévig nem számít drágulásra.

Az LG.Philips, a dél-koreai LG Electronics és a holland Philips vegyes vállalatának bevétele 7 százalékkal 2,064 billió vonra nőtt a tavalyi utolsó negyedévi 1,933 billió vonhoz képest, de 6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbi, azaz tavalyi első negyedévi 2,188 billió vontól. Az LG.Philips a tavaly júniusi tőzsdei kibocsátásáig a partnerek 50-50 százalékos vegyes vállalata volt, azóta 45-45 százalékos a tulajdoni arányuk.