Csökkentette veszteségét a Sun; emelkedik megrendelés állománya

MTI Sajtóadatbank, 2005. április 18. 09:20
A Sun Microsystems Inc. folyó 2004/2005-ös pénzügyi évének első kilenc hónapját veszteségének erőteljes csökkentésével zárta. Forgalma az előző évi szinten stagnált, és ezzel elmaradt a piaci várakozásoktól.
Az adattárolási és szolgáltatási üzletágakban komoly veszteségeket szenvedett el a Sun, szerver gyártó üzletága viszont eredményeket tudott elérni.

A kilenc hónap vesztesége 138 millió dollár lett az előző évi 1,2 milliárd dollár után. Egy részvényre vetítve a veszteség 36 centet tett ki. A forgalom 8,1 milliárd dollár volt.

A harmadik negyedévben 2,63 milliárd dollárt forgalmazott a Sun a tavalyi évi 2,65 milliárd után. Vesztesége mindössze kilenc millió dollár lett, szemben az egy évvel korábban 760 millió dollár piros számokkal írt viszonyítási alappal. Az elemzők azonban a harmadik negyedévre 2,72 milliárd euróra megemelkedett forgalmat és nullszaldót vártak, amit tehát nem sikerült elérnie. A Sun részvénye ezért a tőzsdei zárás után 3,8 százalékos árfolyam veszteséget szenvedett el a tőzsdén kívüli jegyzésben.

A Sun nem tett sem forgalom, sem pedig eredmény előrejelzést a negyedik negyedévre vonatkozóan. Megrendelési állományában viszont kétszámjegyű százalékos növekedés következett be.