Újabb fájlcserélőt fogtak a miskolci rendőrök

forrás Prim Online, 2005. április 22. 13:00
Újabb fájlcserélő kalózt fogtak márciusban a Miskolci Rendőrkapitányság munkatársai. A rendőrség munkatársai az Audiovizuális Művek Szerzői Jogait Védő Közhasznú Alapítvány (ASVA) kezdeményezésére tartott házkutatást Miskolcon.
Az akció során lefoglaltak 1119 darab illegálisan másolt CD és DVD lemezt, valamint egy számítógépet, melyről fájlcserélő rendszerek segítségével az elkövető hozzáférhetővé tett filmeket, zenéket más felhasználók számára. Az illegális tevékenységgel okozott vagyoni hátrány szakértői vizsgálat szerint 43 és fél millió forintra tehető.

Az ügyben a szakértői vizsgálat megállapította, hogy az elkövető legalább 336 sértettnek mintegy 43 és fél millió forint vagyoni hátrányt okozott. Az elkövető legsúlyosabb esetben akár 3 évig terjedő szabadságvesztéssel, enyhébb esetben akár 2 évig terjedő szabadságvesztéssel vagy komolyabb pénzbüntetéssel büntethető.

A Miskolci Rendőrség munkatársai rendkívül felkészültek és eredményesek a szerzői jogsértéssel kapcsolatos ügyek felderítésében és vizsgálatában. Az ASVA segítségével korábban is számos sikeres akciót hajtott végre Borsod megyében mind az internetes, mind pedig a "hagyományos" kalózkodás területén.

Március végén a Miskolci Rendőrkapitányság munkatársai leleplezték az egyik legismertebb magyar fájlcserélő rendszer, DC++ egyik hubját, amelynek száz fő feletti felhasználói tábora több terabyte-nyi illegális tartalmat osztott meg egymással. Ezt megelőzően a budapesti rendőrség akciója nyomán megbénult Magyarország egyik legnagyobb hubja, a Mátrix.