Az Acer érdeklődik a Siemens mobilrészlege után

Genda Csongor Zoltán, 2005. április 24. 10:29
A Siemens technológiai konszern szeretné fellendíteni a nem éppen rózsás helyzetben lévő mobil-osztályát, és nyitni akarnak külső befektetők felé. A tajvani elektronikai konszern az Acer azt latolgatja, hogy beszálljon a veszteséges üzletágba, s jelentős összegeket fektessen be a Siemens maroktelefon-részlegébe.
A Siemens már egy ideje tárgyalásokat folytat a szóban forgó vállalattal, de más érdeklődőket sem utasítanak vissza. Az Acer vezetősége nem akar állást foglalni az említett ügyben, mivel még korai lenne bármit is világgá kürtölni. A Siemens szóvivője azt nyilatkozta egy német lapnak, hogy a jövőre nézve csak a kedden Liszabonban tartandó féléves összegzés előterjesztése után tud majd mindkét vállalat érdemi döntést hozni. Eddigi lapinformációk alapján a Siemens és az Acer tárgyalásai eddig egy lehetséges együttműködés megvalósításáról folytak, és nem pedig a mobil-részleg teljes átadásáról.

Az Acer elsősorban a számítógépgyártásban jeleskedik, ám a jövőben szeretne a multimédiás elektronika területén is legalább olyan sikereket felmutatni, mint azt eddig a pc-iparban tette.