Siemens-mobil: Az Acer visszalép, de jön a Motorola?

Genda Csongor Zoltán, 2005. április 25. 10:37
A krízishelyzetben levő Siemens telekommunikációs részlegének jövője ismét kérdésessé vált. Legfrissebb információk szerint az Acer szóvívője Henry Wang bejelentette, hogy a vállalat nem kíván befektetni a Siemens említett részlegébe.
Az egyik német napilap szerint azonban egy másik érdeklődő lépett be a képbe, az amerikai székhelyű mobil-konszern a Motorola. A lap ismertette még, hogy a két vállalat közötti tárgyalások már elég rég folynak, és a Siemens nagy reményeket fűz a Motorolával folytatott tárgyalások sikeres végkimeneteléhez.

A Siemens azonban több vasat is tart a tűzben, mert igen jó kapcsolatokat ápol a Nortel telekommunikációs társasággal is. Akár a két vállalat jövőbeni együttműködésének elmélete sem vethető el. A számtalan elképzelhető kooperatív elmélet terjedését azonban a Siemens nem kívánta kommentálni, hanem inkább a 27-ei félévi mérleget bemutató előadáson szeretne a vállalat igazgatója Klaus Kleinfeld tiszta vizet önteni a pohárba, és közzétenni jelenlegi helyzetüket, és jövőre vonatkozó terveiket.

A gazdasági elemzők azonban úgy vélik, hogy a Siemens mobil-részlegének ebben a félévben is óriási veszteségei voltak, ami meghaladhatja akár a 100 millió dollárt is. Kleinfeld csak annyit árult el, hogy a saját erőből való talpraállásig, a részleg eladásáig bármi lehetséges.