Xerox: Részvényenként 20 cent nyereség az első negyedévben

forrás Prim Online, 2005. április 25. 14:25
A Xerox bejelentette első negyedévi nyereségét, mely a digitális színes rendszerek és a dokumentumkezelési szolgáltatások növekvő értékesítését tükrözi. A folyamatos tevékenységekből származó részvényenkénti nyereség 18%-kal nőtt az előző év hasonló időszakához képest.
A vállalat 2005 első negyedévében 20 cent részvényenkénti nyereséget ért el; ez tartalmazza az Integic Corp. cégben birtokolt érdekeltségének eladásából származó 6 centnyi nyereséget, melyet a vállalat szerkezetváltási költségeinek finanszírozására fordított.

„Első negyedévi nyereségünkkel magas elvárásokat teljesítettünk a nagyobb bruttó árrésnek és a hatékonyabb működésnek köszönhetően, így biztosítani tudjuk, hogy a Xerox minden tevékenységét versenyképes költségszinten végezze” – jelentette ki Anne M. Mulcahy, a Xerox elnök-vezérigazgatója.

„A Xerox növekedésének fő motorját továbbra is a vállalat piacvezető színes technológiája, valamint a dokumentumkezelési tanácsadás és szolgáltatás jelenti”, – tette hozzá. „Annak ellenére, hogy a piaci körülmények a gépeladások egészét fékezték, 15%-kal növelni tudtuk színes termékeink értékesítését, és Xerox Global Services üzletágunk ismét kétjegyű nyereséget könyvelhetett el.”

Az előző év hasonló időszakához képest a berendezések értékesítési szintje nem változott, a 3,8 milliárd dollár teljes árbevétel 1 százalékos csökkenést jelent. Mind a berendezések értékesítéséből származó, mind a teljes árbevétel 2 százalékpontos árfolyamnyereséget tartalmaz. Az árbevétel növekedésére továbbra is kihatott az a tény, hogy csökkent a vállalat régebbi analóg technológiájából származó eladás utáni árbevétel. Az első negyedév értékesítés utáni (papír, szerviz, kellékanyag) árbevételére és teljes árbevételére kihatott Brazíliában elért gyenge teljesítmény, amely javuló tendenciát mutat.

A vállalat értéknövelő szolgáltatásaiból származó árbevétel az első negyedévben 23 százalékkal nőtt a Xerox Global Services tanácsadási, képfeldolgozási és tartalomkezelési szolgáltatásai iránti növekvő keresletnek köszönhetően. Ez az üzletág gyakorlati megoldásokkal segíti az ügyfelek dokumentumokhoz kapcsolódó költségeinek csökkentését és munkafolyamatok hatékonyabbá tételét.

A Xerox termelési üzletága a nyomdák és a dokumentum-intenzív iparágak számára nagy sebességű digitális technológiát kínál, amely lehetővé teszi az igény szerinti és a megszemélyesített anyagok nyomtatását. A nyomdai berendezések értékesítése 2 százalékkal nőtt, míg a teljes termelési üzletág árbevétele csökkent; ez utóbbi oka a vállalat régebbi analóg termékeiből származó eladás utáni árbevétel csökkenése, valamint a nyomdai piac visszaesése.

A fekete-fehér nyomdai rendszerek első negyedévben eladott darabszáma 9 százalékkal csökkent, a színes nyomdai rendszereké viszont 18 százalékkal nőtt, köszönhető ez a Xerox DocuColor® 5252 és 8000 sorozat, valamint a Xerox iGen3® iránti erőteljes keresletnek. Márciusban a Xerox bevezette kulcsfontosságú berendezése, az iGen3 színes digitális nyomdagép 10–20 százalékkal gyorsabb új verzióját, amely percenként akár 120 oldalt képes nyomtatni. A következő hónapban a Xerox bővíteni fogja nyomdai rendszereinek, szoftvereinek és megoldásainak választékát, tovább erősítve vezető helyét ezen a piacon.

A Xerox munkacsoportok számára technológiát és szolgáltatásokat kínáló irodai üzletága az előző év hasonló időszakához képest nem növelte a berendezések értékesítését, teljes árbevétele pedig 2 százalékkal csökkent. A berendezések eladásából származó árbevételt csökkentette a termékösszetétel: a vállalat az előző év azonos negyedévéhez képest az olcsóbb monokróm asztali termékekből értékesített többet. A fekete-fehér digitális irodai rendszerek eladott darabszáma 17 százalékkal nőtt a Xerox WorkCentre® asztali multifunkciós termékek iránti keresletnek köszönhetően. Az irodai színes termékek értékesítése azonban erőteljesen nőtt: az irodai színes multifunkciós rendszerek terén 21 százalékos, az irodai színes nyomtatók terén pedig 180 százalékos volt a növekedés.

Március 30-án mutatta be a Xerox legújabb irodai termékét, a WorkCentre C2424 multifunkciós irodai eszközt. WorkCentre C2424 az irodai termékek csoportjának első olyan berendezése, amely szilárd tintával nyomtat, szkennel és másol. Kategóriájának legjobb hasonló termékeihez képest 30–60%-kal olcsóbb, ugyanakkor a színes nyomtatási feladatokat fele annyi idő alatt végzi el. A Xerox irodai rendszereinek és szolgáltatásainak további bővülését a vállalat június végén jelenti be.

A Xerox továbbra is intenzíven dolgozik költségeinek és működési hatékonyságának optimalizálásán. Ennek eredményeként az értékesítési, az adminisztrációs és az általános költségek az elmúlt év hasonló időszakához képest 27 millió dollárral csökkentek. Az első negyedévi bruttó árrés 40,7 százalék, ami csaknem 1 százalékos növekedést jelent. Az első negyedévben a vállalat működési cash-flow-ja 337 millió dollár, készpénz és bankszámlapénz állománya pedig 3,3 milliárd dollár volt. A vállalat tartozása az előző év hasonló időszakához képest csaknem egy milliárd dollárral csökkent. Mulcahy 2005 második negyedévére 21-24%-os részvényenkénti nyereséget vár.