Megszünteti ingyenes New York-i WiFi szolgáltatását a Verizon

Milkovits Gábor, 2005. május 3. 11:05
Az amerikai Verizon távközlési cég bejelentette, hogy az állítólagos alacsony érdeklődés miatt felszámolja 380 forró ponton ingyenesen igénybe vehető WiFi szolgáltatását New York-ban.
A szolgáltatást két évvel ezelőtt indította be a cég, elsősorban azzal a céllal, hogy ezzel is vonzóbbá tegye DSL internetes előfizetési konstrukcióit – eredetileg mintegy 1000 forró pontot terveztek kialakítani 2003 végéig a városban. Egyelőre nem tudni, hogy pontosan mi állhat a mostani döntés hátterében, mindenesetre tény, hogy a Verizon a saját mobilhálózatán működő EV-DO szélessávú vezeték nélküli internetet kínálja alternatívaként, amelynek azonban külön előfizetési díja is van: havi 80 dollár. A cég szóvivője szerint a lépésnek semmi köze nincsen ahhoz, hogy egyes városi önkormányzatok, például Philadelphia, gyakorlatilag ingyenesen igénybe vehető WiFi hálózat kiépítését tervezik, ami persze komoly konkurenciát jelenthet az üzleti szolgáltatóknak. Ezt a projektet egyébként a Verizon igen sokáig ellenezte, és csak a legutóbbi időben jött létre valamilyen kompromisszum az ügyben.

A helyzet bonyolultságából adódóan jelenleg nem lehet tudni, hogy a döntés a WiFi válságára utal-e általában. A szolgáltatásban úttörő szerepet vivő Cometa például tavaly kénytelen volt csődöt jelenteni, ugyanakkor a legtöbb észak-amerikai távközlési cég, például a Sprint, az SBC vagy a Cingular változatlanul folyamatosan beruház a technológiába.