Három konzorcium pályázik az EDR kiépítésére

MTI Sajtóadatbank, 2005. május 31. 09:10
Lezárult az egységes digitális rádiórendszerre (EDR) kiírt közbeszerzési eljárás részvételi szakasza, a leadott dokumentumok bontását követően kiderült, hogy három konzorcium pályázik az EDR kiépítésére.
Pesti István, az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM) miniszteri biztosa az MTI-nek hétfőn elmondta: a T- MOBIL Magyarország Távközlési Rt. és a Magyar Telekom Távközlési Rt., Magyar Villamos Művek Rt. és a SAAB Contracting AB., valamint az Antenna Hungária Rt. és a SIEMENS Termelő, Szolgáltató és Kereskedelmi Rt. pályázik szolgáltatóként az EDR kiépítésére.

A miniszteri biztos tájékoztatása szerint a beadott jelentkezések értékelése után a részvételi szakasz eredményhirdetése 2005. június 14-én lesz. Az ezt követő ajánlattételi szakaszban a résztvevőknek 2005. augusztus 15-ig kell megtenni ajánlatukat.

Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter egy korábbi nyilatkozata szerint az EDR rendszer kiépítésének előkészítése több mint 10 éve húzódik, és most azért jött el a megvalósítás ideje, mert egyrészt teljesíteni kell az országnak a schengeni, határőrizeti, terror elhárítási elvárásokat, másrészt pedig azért, mert van önálló, a távközléséért felelős minisztérium.

Az EDR rendszer a magyarországi készenléti szerveknél, több különálló hálózatban működő, esetenként 30-40 éves technológiákat váltja majd fel és az IHM szándékai szerint a mentésben, a katasztrófa elhárításában közreműködő készenléti szervek közötti kommunikációt hatékonyabbá, megbízhatóbbá teszi.

A korszerűtlen rendszerek felváltására szolgáló EDR rendszer kialakításáról a kormány 2003-ban hozott határozatot. Az EDR virtuálisan önálló kommunikációs hálózatokat biztosít az egyes szervezeteknek, ugyanakkor lehetővé teszi ezen hálózatok együttműködését.

Az EDR kiépítésének költségeiről megoszlik ugyan a szakma véleménye, de mintegy 35 ezer végkészüléket és 60 ezer felhasználót feltételezve a rendszer kiépítése várhatóan 20-50 milliárd forint összegbe kerül majd, a működtetési költségek azonban a többszörösére rúghatnak a szakértők szerint.