Az Európai Bizottság valószínűleg elfogadja a Microsoft javaslatát

Milkovits Gábor, 2005. június 7. 21:02
Az Európai Bizottság illetékese pozitívan nyilatkozott a Microsoftnak a monopóliumellenes döntésében foglaltak végrehajtására vonatkozó, utolsó pillanatban benyújtott javaslatáról.
Neelie Kroes, az EU versenyügyi biztosa hivatalos közleményében örömét fejezte ki amiatt, hogy a Microsoft elfogadott bizonyos alapelveket, amelyek feltétlenül szükségesek az EB-határozat végrehajtásához. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy elhárult a MS feje fölül a napi akár 5 millió dolláros bírság veszélye, mivel a pozitív visszajelzés előrevetíti az Európai Bizottság várható kedvező döntését. Erre egyébként hivatalosan néhány héten belül sor kerül, előtte azonban a bizottság kikéri különböző, a szoftverágazatban érdekelt vállaltok véleményét a javaslatról. Nyílt forráskódú szoftverfejlesztő cégek egyébként máris tiltakozásukat fejezték ki, ám az EB már korábban elhalasztotta a döntést a legkényesebb témával, vagyis egyes szoftverfejlesztéshez szükséges Microsoft-kódok esetleges nyílt forráskódú licencszerződés keretében, harmadik fél részére történő nyilvánosságra hozatalával kapcsolatban. Ebben az ügyben a mostani menetrend szerint a Microsoft által a teljes EB-határozat ellen benyújtott fellebbezés jövő tavaszi bírósági tárgyalásakor várható csak döntés.

A szoftveróriás mostani javaslatában egyebek mellett ígéretet tesz arra, hogy lehetővé teszi más operációs rendszerű munkacsoportszerverek együttműködését Windows-alapú szerverekkel és PC-kkel, illetve megosztja azok gyártóival és forgalmazóival az ehhez szükséges információt is. Meglepő módon egyébként ezekre a lépésekre nemcsak Európában, hanem világszerte sor kerül majd. Steve Ballmer, a Microsoft vezérigazgatója, ahogy korábban, most is úgy nyilatkozott, hogy a vállalat minden vonalon megtesz mindent a határozatban foglaltak teljesítésére.