E-ügyintézés a Veszprémi Önkormányzatnál

forrás Prim Online, 2005. június 20. 11:00
Lezárult az első fázisa annak a majd másfél éves projektnek, amelyet a "Nyitott önkormányzat az állampolgárokért" című pályázat keretében a Minor Holding Rt. és a HP Magyarország Kft. közösen végez a Veszprémi Önkormányzat számára.
A projekt 2004. november végétől 2006. március végéig tart, és összköltsége bruttó 495 millió forint. Mivel egy önkormányzat a kormány után talán a legszerteágazóbb tevékenységet ellátó egysége a hazai közigazgatásnak, a projekt megvalósítása során nagy segítséget jelent, hogy a veszprémi önkormányzat is komoly szakértői gárdával - majd 50 fővel -, a Minor Holding Rt. pedig 20 fővel van jelen. A Minor a projektben szállítandó megoldások közül egy központi elemet, a belső ügyintézői alrendszert építi ki, és bevezetésre kerül a Minor saját fejlesztésű, MultiWorX eFOUR keretrendszere (Elektronikus Folyamatirányító és Ügyviteli Rendszer, a továbbiakban: e4).

A Minor e4 keretrendszeréből testreszabással bevezetésre kerülő közigazgatási Belső Ügyintézői Alrendszer kialakításának fő célja a törvényes működés biztosítása, erősítése, valamint az ügyintézési idők lerövidítése - egyrészt az adminisztratív feladatok felgyorsulása, másrészt az érdemi ügyintézés elektronikus támogatása miatt. A rendszer túlmutat az egyszerű iktatás, szignálás, nyomkövetés feladatsoron, amit a jelenlegi iktatási rendszerek produkálnak, mert valódi, a teljes ügyanyagra kiterjedő munkafolyamatok végrehajtását támogatja. Az egyes feladatok során az ügyintézők láthatják az elvégzendő tevékenységek listáját, döntési pontokat, rögzítendő adatokat. A rendszer sablonok által nyújt segítséget a határozatkészítésben.

Az e4 keretrendszer közigazgatási Belső Ügyintézői Alrendszer egyik központi eleme a hivatali iratkezelésnek, lévén minden hatósági eljárásban keletkezett ügy - függetlenül attól, hogy hagyományos (papír) vagy elektronikus módon indul -, ezen a rendszeren fut keresztül. Ez a rendszer alkotja meg a lehetőségét az elektronikusan indított ügyek elektronikus kezelésére is. Az ügyviteli rendszer megteremti az egységes irat- és ügykezelést, mivel több csatornából képes ügyiratokat fogadni, és azokat egységes módon kezelni. Az e-ügyintézés szempontjából is kiemelten fontos az e4 keretrendszer megoldása, mint hatósági információs rendszer, mivel ez az ügycsoport a hivatal tevékenységében az, amely leginkább élőmunka igényes és az állampolgárok legtöbbször ebben a feladatkörében érintkeznek az önkormányzattal.

A Minor az első öt GVOP-nyertes közül kettőnél, a veszprémi és az egri önkormányzatoknál végez bevezetéseket. A cég ügykezelő rendszere már augusztusban mindkét helyen tesztkörnyezetben fog üzemelni, a Főpolgármesteri Hivatalnál pedig már élesben használják.