Nyko iPod-videolejátszó

Milkovits Gábor, 2005. június 23. 16:03
A Nyko elnevezésű elektronikai cég egy olyan készülékkel állt elő, amely alkalmas mozgóképek lejátszására a népszerű iPod hordozható zenelejátszókról.
A készülék úgy működik, hogy az iPod-ot fizikailag bele kell helyezni, majd az annak memóriáján tárolt mozgóképes fájlokat 3,6”-es, 640 x 480 képpontos, 64 ezer színárnyalatú LCD kijelzőjén megjeleníti. A Nyko készüléke emellett támogatja a megfelelő forrásból történő mozgóképfelvételt, valamint tévé-kimenettel is fel van szerelve. Az eszköz az Apple iPod 3G, 4G, illetve photo verzióinak használatát teszi lehetővé, és egyes vélemények szerint kijelzője az állóképeket is jobban vissza tudja adni, mint az Ipod photo-é.

A Nyko iPod videolejátszó készülék ára 200 dollár körül lesz, és valamikor novemberben kerül forgalomba. Hátránya, hogy használat közben nem tölti föl az iPod akkumulátorát, hanem a lejátszás részben annak igénybe vételével történik. Ennek ellenére abban az esetben, ha az Apple nem áll elő rövidesen saját videolejátszóval, a terméknek jelentős fogyasztói bázisa lehet az iPod-felhasználók körében.