Az AMD beperelte az Intelt

Genda Csongor Zoltán, 2005. június 28. 14:30
Az amerikai chip-gyártó, az Advanced Micro Devices Inc (AMD) a tegnapi napon benyújtotta 48 oldalas keresetét a piacvezető Intel ellen a delawarei bíróságon. Az AMD azzal vádolja riválisát, hogy az törvényellenes módon nyomást gyakorolt 38 számítógépgyártóra, számos kis- és nagykereskedőre, hogy azokat visszatartsa az AMD-chipek megvásárlásától.
Az AMD szerint az Intel kényszerítette a legnagyobb számítógépgyártókat, pl. a Dellt, Sonyt, Toshibát és Gatewayt, hogy exkluzív megállapodást kössenek vele arról, hogy csakis Intel-chipekkel láthatják el komputereiket. A kereset egyik pontjában pedig az áll, hogy az Intel súlyos összegeket fizetett a fenti gyártóknak, hogy semmiféle üzleti kapcsolatot ne kezdeményezzenek az AMD-vel.

A panaszos vállalat szerint az Intel ezen jogsértő cselekedetével tudott monopol helyzetbe kerülni az x86-os processzorok piacán. "Az egész világon meg kellene adni a vásárlóknak azt a szabadságot, hogy maguk döntsék el, melyik terméket veszik meg. Az Intel ezt a szabadságot rabolta el."- közölte Hector Ruiz az AMD Ceo-ja.

Az Intel szóvivője Christian Anderka azt nyilatkozta, hogy vállalata sem az AMD-től, sem a bíróságtól nem kapott még ez ügyben értesítést, és így nem is tudja kommentálni az eseményeket.