Széles sávú internethálózat kiépítésére pályázik a székesfehérvári kistérség

MTI Sajtóadatbank, 2005. július 1. 09:40
Közösen pályázik szélessávú internethálózat kiépítéséhez elnyerhető európai uniós forrásra a Székesfehérvári Többcélú Kistérségi Társuláshoz tartozó 18 település - közölte a társulat csütörtöki ülését követően az MTI-vel a társulat elnöke.
A kistérséghez tartozó helységek azért döntöttek a közös pályázat mellett, mert a települések kétharmadában nincs széles sávú internet-infrastruktúra, pedig a nagy sebességű hálózat iránt egyre nagyobb az önkormányzatok és a lakosság igénye - mondta el a társulat elnöki posztját betöltő székesfehérvári polgármester.

A korszerű, széles sávú internethálózat kiépítése, a kommunikáción túl, lehetővé teszi a kistérségben élők számára a távoktatási és távmunkaprogramokba való bekapcsolódást, az önkormányzatoknak pedig azt, hogy szolgáltatásaikat elérhetővé tegyék az interneten is - tette hozzá Warvasovszky Tihamér.

Ha a kistérség a Gazdasági Versenyképesség Operatív Program "Széles sávú hálózat önkormányzatok általi kiépítésének támogatása" című pályázaton elnyeri a megvalósításhoz szükséges támogatást, már a következő években elérhető lehet a nagy sebességű hálózat a kistérség teljes lakossága számára - mondta a társulás elnöke.

Információja szerint az önkormányzatok előbb egy együttműködő partner céggel kiépítik a távközlési infrastruktúrát, annak tulajdonosai lesznek, majd eldöntik, hogy az infrastruktúrát maguk üzemeltetik, vagy üzemeltetésre, további hasznosításra vállalkozásnak bérbe adják.