A Siemens szétcsúsztatható UMTS-telefont fejleszt

Genda Csongor Zoltán, 2005. július 11. 20:49
A Siemens mobilrészlegének szakemberei egy új UMTS-mobil megvalósításán dolgoznak, melyet szétcsúsztatható mechanizmussal szerelnek fel és egy ennek megfelelő kompakt borítóval látnak el. Az új telefon az SG75 nevet fogja viselni, és a gyártó a készülékkel az igényesebb vásárlók tetszését is el akarja nyerni.
A Siemens közzétette a telefon tervrajzát, hogy az érdeklődők képet alkothassanak az érkező készülékről. A vállalat azt tervezi, hogy ez év harmadik negyedévének végére elkészítik a mobilt és a negyedik negyedévben már piacra is dobhatják azt. A Siemens mobilrészlegétől nem szivárogtak ki különösebb információk a maroktelefon technikai adatait illetően, annyi azonban bizonyos, hogy a mobil a szokásos UMTS-funkciókkal lesz felszerelve, azaz alkalmas lesz videotelefonálásra és minden valószínűség szerint letölthetünk majd vele az internetről filmeket és zeneszámokat is. Azt még nem lehet tudni, hogy a vállalat mikor jelenti be hivatalosan is az UMTS-mobil érkezését.