IBM: adomány a mozgáskorlátozottaknak

Kovács Attila, 2005. július 27. 12:41
Ma sajtótájékoztatón jelentették be, hogy az IBM Magyarország a munkaerő-toborzás területén együttműködést alakít ki a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségével (MEOSZ), illetve harminc korszerű, Pentium IV alapú ThinkCentre asztali számítógépet adományoz a szervezetnek. A több mint 4 millió forint értékű PC-kel többek között a MEOSZ Oktatási Továbbképző és Távmunka Intézetének működését is segíti a világcég.
Derera Mihály, a MEOSZ OTTI igazgatója elmondta, hogy a szervezet nagyra értékeli az üzleti szféra segítségét oktatási tevékenységében. Az adományozott számítógépek segítségével azok a hallgatók is felvételt nyerhetnek a tanfolyamokra, akik eddig eszközök hiányában nem vehettek részt a távoktatásban. A MEOSZ oktatási intézete az IBM PC-kel vidéken is megkezdheti a csoportos kihelyezett oktatások – köztük ECDL kurzusok – szervezését. Derera kiemelte, különösen jól jön ez az adomány is, amikor a mozgáskorlátozottak általános állami támogatása évről évre csökken. Az igazgató szerint a fogyatékkal élők számítógép-oktatását, a MEOSZ kérése ellenére, az IHM idén nem támogatta.