A Samsung a nyuget-európai mobilpiac élére tör

Genda Csongor Zoltán, 2005. augusztus 24. 12:04
A rohamosan fejlődő nyugat-európai mobilpiacon a Samsung kivívta magának a második pozíciót. Az előző év 9 %-os piaci jelenlétéhez képest a vállalat mostanra elérte a 16 %-ot, amely a második helyet biztosította számára. Így sikerült a dél-koreai gyártónak maga mögé szorítania az amerikai Motorolát, mely a második félév végére visszacsúszott a dobogó harmadik fokára- derül ki az IDC piackutató intézet egyik tanulmányából.
A Siemens maroktelefonok utáni érdeklődés is megcsappant az elmúlt egy évben, vagyis a tavalyi esztendőben még 15 %-os indexel büszkélkedhetett a vállalat, azonban az idén már csupán 6 %-os eredményt produkáltak. Összességében véve 2005 második negyedévében 37,6 millió mobiltelefont értékesítettek a gyártók Nyugat-Európában, amely 20 %-al több, mint az azelőtti időszak eladási eredményei. Az IDC szerint a Nokiának nem csak hogy sikerült megőriznie vezető pozícióját, hanem még javított is eredményein; azaz a korábbi 33 %-os piaci részesedése 35 %-ra emelkedett.

Habár az eddigi második helyet magáénak tudó Motorola elvesztette ezen pozícióját, mégis pozitív eredményeket tudnak felmutatni, mert az eddigi 14 %-ról 15 %-ra sikerült feltornászniuk a nyugat-európai piacon való jelenlétüket. A tanulmányból még megtudhatjuk, hogy ugyan a dobogóra nem került fel a SonyEricsson, ám nekik sincs okuk panaszra a maguk 11 %-os eredményével.