Microsoft Business Summit konferencia kis- és középvállalatoknak

forrás Prim Online, 2005. szeptember 2. 13:12
A Microsoft Corporation 2005. szeptember 7-8-án, Redmondban rendezi meg a Microsoft Business Summit nemzetközi konferenciát. A rendezvény középpontjában a kis- és középvállalatok, illetve az ő igényeikre és lehetőségeikre szabott Microsoft üzleti alkalmazások állnak.
A kis- és középvállalatok világszerte szembesülnek a globalizálódó világ kihívásaival, többek között az egyre növekvő információáradattal, a
földrajzi határok elmosódásával, a termelékenység és a hatékonyság növelésének igényével. E problémákkal a kis és közepes méretű vállalatok, korlátozott pénzügyi és munkaerő-kapacitásuk miatt, nehezen tudnak megbirkózni.

A Business Summit célja, hogy megoldási javaslatokat adjon a kkv-knak az előttük álló kihívásokra, és felhívja a figyelmet azon kulcstényezőkre, amelyekkel hosszú távon fenntarthatóvá válik e vállalatok versenyképessége és növekedése.

A kétnapos rendezvény keretében a résztvevők a Microsoft vezetői, partnerei és informatikai szakemberek prezentálásában hallgathatnak meg előadásokat. Nyitóbeszédében Bill Gates többek között ismerteti a Microsoft technológiai fejlesztéseinek legfontosabb irányvonalait, felvázolja a kis- és középvállalatok igényeire szabott, fejlesztés alatt álló alkalmazásainak jellegzetességeit, és bemutatja, hogy a Microsoft miként áll az új generációs üzleti fejlődés élére. Steve Ballmer, a Microsoft vezérigazgatója a középvállalatok előtti kihívásokról és a Microsoft partner-rendszeréről tart majd előadást. A Microsoft-vízió megvalósítását segítő konkrét termékinnovációkkal Satya Nadella, (Microsoft Business Solutions üzletág, felelős alelnök), Chris Caposella (infómunkás-üzletág, felelős alelnök) és Bob Muglia (kiszolgálók üzletág, felelős alelnök) tolmácsolásában ismerkedhetnek meg a résztvevők.

Az előadások után partneri beszámolók következnek a Microsoft megoldások üzleti alkalmazásával kapcsolatos tapasztalatokról. A rendezvény során részletes bemutatásra kerülnek a speciálisan a kkv-k igényeinek megfelelően kifejlesztett legfontosabb Microsoft termékek, többek között a Windows Longhorn MM Server, a System Server Center, a Great Plains 9.0, a CRM 3.0 és az Axapta 4.0 Beta is.

Az esemény legfontosabb bejelentéseiről részletesen is beszámolunk majd.