Sun Galaxy szerverek szeptembertől

Milkovits Gábor, 2005. szeptember 4. 20:30
A Sun bejelentette, hogy szeptemberben piacra dobja első AMD Opteron-alapú Galaxy szervereit, amelyektől a cég komoly eredményeket vár a piac visszahódításában.
Az első két forgalomba kerülő termék a Sun Fire X4100-as és X4200-as lesz. Mindkét szerver maximálisan két darab kétmagos Opteron lapkát tartalmaz, ám az X4100-as 4,45 cm vastag és kettő, az X4200-as pedig 8,9 cm vastag és négy merevlemezes meghajtóval lesz felszerelve. A számítógépeket a Sun egyik alapítója, a céghez vállalkozása eladásával 2004-ben visszatért Andy Bechtolsheim tervezte, és neki köszönhetően számos újítást tartalmaznak. Az egyik legfontosabb az összes későbbi Galaxy szerverben is majdan alkalmazásra kerülő, egységesített hardver-infrastruktúra, amely a gyártási költségek csökkentése mellett lehetővé teszi egyazon szoftver módosítás nélküli futtatását az eszközök mindegyikén. A szerverek emellett több, az egyes alkatrészekkel összekötött, meghibásodás jelzésére szolgáló lámpával is rendelkeznek az előoldalon, jelentősen megkönnyítve a hibakeresést a karbantartók számára. További hasznos újdonság, hogy a gépek merevlemezei és hűtőventilátorai eltávolíthatók anélkül, hogy ehhez ki kellene kapcsolni a rendszert. A portok meghibásodásának elkerülésére minden szerver négy darab 1 gigabites Ethernet porttal van ellátva.

A Sun a későbbiekben egy további négyprocesszoros Galaxy szerver, illetve egy nyolclapkás csúcsmodell forgalmazását is tervezi. A cég évente 1 milliárd dolláros bevételt remél a termékektől, annak ellenére, hogy a sokprocesszoros x86-os szerverek piaca nem ígér biztos sikert. A nagy gyártók közül egyedül az IBM kísérletezik ilyen modellekkel - ezek némelyike akár 32 darab Xeon lapkát is tartalmaz - ám a HP például kivonult erről a területről, a Dell pedig mindig is megmaradt az x86-osok derékhadát alkotó kétprocesszoros szervereknél. A Sun kifejlesztette saját nyílt forráskódú Solaris operációs rendszerének x86-os verzióját, amitől azt reméli, hogy árban sikeresen versenyezhet a rivális gyártók Linux- és Windows-alapú termékeivel.