Országos NagyvizIT: szeptember végén indul a BSA széles körű látogatási programja

forrás Prim Online, 2005. szeptember 14. 15:28
A Business Software Alliance szeptember végén indítja NagyvizIT elnevezésű programját. A kampány legfontosabb célkitűzése, hogy országos szinten felmérje annak okát, miért nőtt tavaly az illegális szoftverhasználat aránya, valamint jogi és szakmai tanácsokkal segítsen a kis- és középvállalkozásoknak szoftverállományuk felmérésében, szoftvergazdálkodásuk kialakításában.
A BSA szeptember végén indítja útjára NagyvizIT elnevezésű programját. A program során a BSA szoftvergazdálkodással kapcsolatban több ezer levelet küld kis- és középvállalatok számára, majd ahogy a NagyvizIT név is sugallja, bejelentkezés után a szervezet jogi és szoftverszakértője az értesítettek közül országszerte közel ezer céget látogat meg személyesen.

A szoftveriparág legjelentősebb szereplőit meglepte a májusban közzétett IDC-statisztika, miszerint az európai uniós csatlakozást követő évben Magyarországon, 2%-kal, 44%-ra nőtt az illegális szoftverhasználat, mely a kelet-közép európai régióban a szoftverillegalitási arány legnagyobb mértékű romlását jelenti. Ez a tendencia több hatástanulmány szerint is negatív hatással van a gazdasági növekedésre, és az egész nemzetgazdaságra.

A NagyvizIT program keretében zajló látogatások elsődleges célja, hogy a szervezet pontos képet alakíthasson ki a romló tendencia okairól és a magyarországi kis- és középvállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatáról. A BSA képviselője azonban nemcsak felmérés és ellenőrzés szándékával keresi fel a cégeket, hanem segítséget is szeretne nyújtani a vállalatvezetőknek, illetve az informatikusoknak a szoftvergazdálkodás kis lépésekben történő kialakításában.

A látogatások során a szakértő a szoftvergazdálkodás elemeivel kapcsolatos kérdéseket tesz fel a vállalat vezetőinek, a válaszokat közösen értékelik, és együtt próbálják "orvosolni" a cég szoftvergazdálkodásának esetleges hiányosságait.

A gyors felmérések és a gyakorlati tapasztalat is azt mutatta ki, hogy a nem jogszerű szoftverhasználat elsősorban a kis- és középvállalatok körében elterjedt. A magasabb szoftverillegalitási arány elsődleges oka a szoftverlicenceléssel kapcsolatos ismeretek hiánya, valamint hogy ezen cégek az informatikai beruházásaikat még mindig tervszerűtlenül, ad-hoc alapon intézik.

A BSA a NagyvizIT látogatások eredményét egy tanulmány formájában tervezi összegezni, amelyet szeretne megosztani a kormányzati és igazságszolgáltatási szervekkel, valamint a sajtón keresztül a közvéleménnyel is.

A NagyvizIT program koncepciója összhangban áll a BSA elmúlt időszakban tapasztalt stratégiai változásával. A negatív hangvételű kampányok és akciók helyett a szervezet a széles körű oktató és tájékoztató tevékenységre helyezi a hangsúlyt, ezzel kívánja elérni, hogy a vállalkozások szoftverhasználata jogszerű legyen, és elterjedjen a szoftvergazdálkodás nemzetközileg már elfogadott gyakorlata.

"A BSA az utóbbi időszakban egyre nagyobb hangsúlyt helyez az oktatás és tájékoztatás fontosságára, a szoftvergazdálkodás gyakorlatának elterjesztésére. A jogtiszta szoftvereket használók, illetve a jogszerű szoftverhasználat gyakorlatát célként kitűző vállalatok valóban számíthatnak a BSA szakmai segítségére. Ez azonban nem jelenti azt, hogy kirívó esetekben a szervezet nem kezdeményezi az általa képviselt cégek szellemi tulajdonjogának jogi úton történő érvényesítését. Nekik a BSA azt tanácsolja, hogy mérjék fel az illegális szoftverhasználattal járó jogi és egyéb kockázatokat, és legalizálják szoftverállományukat."

A NagyvizIT kampánnyal párhuzamosan a BSA országszerte felvilágosító előadásokat szervez a rendőrséggel és a kereskedelmi kamarákkal közösen.

A BSA NagyvizIT programja a budapesti indulást követően az ország öt régiójába látogat el, és várhatóan 10-12 hónapig fog tartani.