Személyazonosító rendszer a Borsod megyei rendőrségen

MTI Sajtóadatbank, 2005. október 7. 10:03
A személyazonosítást megkönnyítő modern informatikai rendszert telepítettek a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi technikai osztályára.
Kompoltiné Jakab Ilona, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-nek elmondta: a munkaállomást szeptember végén alakították ki, amely kapcsolódik a Belügyminisztérium Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézetben működő rendszerhez, így a központi adatbázisban elérhető nyomok összehasonlítása gyorsan és hatékonyan elvégezhető.

Hozzátette: a rendszer technikájának lényege, hogy az a daktiloszkópiai nyilvántartásba küldött ujjnyomatok, tenyérnyomatok képeit automatikusan digitalizálja, tárolja, továbbá automatikusan összehasonlítja az ujjnyomat-szakértő által bekódolt ujj- és tenyérnyomképekkel.

Mindezt a műveletet percek alatt végzi el bármely nagyságú adatbázis esetén. A program egyéb jellemzőjéhez tartozik például, hogy a számítógépbe való belépés biometrikus azonosítás útján, tehát az erre jogosult szakértő ujjnyoma alapján történik - mondta.

Megjegyezte, hogy bár a rendszer próbaüzemben működik, mégis már a második napon két sikeres azonosítás történt.