Egyre népszerűbbek az egészségügyben a PDA-k

Genda Csongor Zoltán, 2005. október 8. 20:03
Daniel Baumgartnak, a berlini egyetemi klinika munkatársának a The Lancet szaklapban megjelent tanulmánya szerint egyre inkább elterjedtek a kézi számítógépek az egészségügyben dolgozók körében.
Baumgart úgy véli, hogy a PDA-k már szinte létfontosságú hozzátartozói az orvosok mindennapjainak. Az okos készülékeket ugyanúgy lehet alkalmazni a képzések során, mint a kutatásoknál, illetve a kórházi dolgozók számára is fontos munkaeszköznek számít már a kézi számítógép.

Statisztikai adatok szerint az Amerikai Egyesült Államokban a 35 év alatti egészségügyi alkalmazottak több mint fele használ munkája során PDA-t.

"A noteszgépek egyszerűen túl nagyok ahhoz, hogy az orvosok állandóan maguknál tartsák azokat, viszont a kicsi, zsebben is elférő elektronikus készülékek mindig kéznél lehetnek és segítségére vannak az kórházi orvosoknak a laborleletek lehívásában, vagy a szükséges gyógyszerészeti, illetve orvosi szakkönyv fellapozása is helyben megoldható vele" - nyilatkozta Baumgart.