OCR felsőfokon: megjelent a FineReader 8.0

Kovács Attila, 2005. október 20. 13:10
Megjelent az orosz ABBYY cég PC-s, Microsoft alapú OCR szoftverének rendkívül sok új funkcióval bővített változata, a FineReader 8.0.
Az erről szóló mai sajtótájékoztatón Mészáros László, a hazai disztribútor Licencia Kft. ügyvezetője és Jurij Korotkevics, az Abbyy Ukrajna nemzetközi kereskedelmi vezetője adott tájékoztatást, mind a Professional Edition (egyéneknek és kisvállalkozásoknak, bruttó ára 38 ezer Ft), mind a Corporate Edition (vállalati/hálózati felhasználóknak, bruttó ára 75 ezer Ft) változatról.

A FineReader 8.0 számos forradalmi újítást hoz a szövegfelismerési technológiában. Emellett jó néhány technológiai javítást is eszközöltek a fejlesztők, amivel mind a termék teljesítménye, mind a pontossága jelentősen javult.

1. Szövegfelismerés digitális fényképezőgéppel - Ez a megoldás új mérföldkő a szöveg-felismerési technológiában. Bár a FineReader eddig is képes volt a digitális fényképezőgéppel készült dokumentumok beolvasására, a 8.0 verzió intelligensen felismeri, hogy fotóról van szó, s az ABBYY adaptív technológiáját alkalmazván, átlagban mintegy 40%-al jobb eredményt produkál, mint a 7.0 verzió. Az adaptív technológia ugyanis segít kiküszöbölni a digitális fényképezőgéppel készült dokumentum fotók típushibáit, úgymint a gyenge megvilágítást, a rossz fókuszálást, a ferde, nem merőleges felvétel okozta szövegtorzulást.

2. Automatikus makrók - Gyorsabb dokumentum feldolgozás A beépített Automata Kezelő segítségével többlépéses folyamatok végrehajtása egy kattintással megoldható. A dokumentum vagy PDF átalakítás rendszeresen visszatérő ill. ismétlődő lépéseit összefoglalhatjuk egy feladatba, ami jelentősen leegyszerűsíti és meggyorsítja a folyamatot.

3. Gyors szöveg-felismerési módszer - Ezzel a módszerrel a teljes szövegfelismerési folyamat 2-2,5-szeresére gyorsítható.

4. Internetes hivatkozások pontos felismerése és reprodukálása - Az olyan linkek, mint a http://, ftp://, file://, vagy mailto:// nem okoznak gondot a FineReader 8.0-nak és pontosan megjeleníti azokat, ha Word-be, PDF-be vagy HTML-be mentik a dokumentumot.

5. Kép körülvágása Esetenként a beszkennelt kép szélénél fekete sáv van, amit evvel a funkcióval automatikusan, vagy akár kézileg le lehet vágni. Ez akkor hasznos, ha (pl. PDF-ben mentéshez) azonos méretűre akarjuk vágni az oldalakat, vagy a digitális fényképezőgéppel kapott kép szélén levő felesleges részeket akarjuk eltüntetni.

6. Sorok kiegyenesítése - Vastag könyv szkennelésekor vagy digitális fényképezőgéppel készült kép esetén előfordul, hogy a szövegsorok ferdék. Ezzel az új funkcióval kiegyenesíthetjük azokat.

7. A mentési dokumentum tulajdonságlapjának meghatározása - A létrehozandó PDF, DOC/RTF, XLS, HTML, XML, LIT fájlok esetében, ezen fájlok tulajdonságlapjain kitölthetők az egyes információ mezők, amelyek segítségével azután más szoftverek a fájlt indexelni vagy keresni tudják.

8. Screenshot Reader (bonusz alkalmazás) - A Professional Edition regisztrálásáért cserébe kapott alkalmazás, amely a Corporate Edition-ben alaphelyzetben is rendelkezésre áll. Ez egy olyan "képlopó" alkalmazás, amellyel a kijelölt képernyő területet azonnal Word-be, Excelbe, stb. lehet menteni.Hasznos "gyors OCR", amellyel internetezés vagy akár egy PDF fájl olvasásakor az illető fontos rész gyorsan kimenthető..

9. PDF fájlkezelési újdonságok - A PDF fájlkezelés az egyik erőssége a FineReader-nek, amely most számos további fejlesztéssel gazdagodott: biztonsági beállítások teljes támogatása, tulajdonságlap adatainak átvétele; mentés címkézett PDF formátumban is; linkek megtartása PDF-ben; a beolvasott dokumentum közbenső mentés nélkül, közvetlen küldhető az Adobe Acrobat-ba vagy Adobe Reader-be; az oldalméret beállítható; ha csak néhány oldalra van szükség a PDF fájlból, akkor az kijelölhető és nem kell az egész fájlt konvertálni, mint korábban; nyelvi változások: már 179 felismerési nyelvet támogat a szoftver, 36 nyelven (magyar is) beépített helyesírás-ellenőrző szótárral; új mentési formátum a .LIT, amely a Microsoft Reader e-book formátuma és a PDA eszközökben használatos; szelektív PDF és TIFF megnyitás; LZW-tömörítés támogatása; beágyazott képek speciális mentése; megújult menürendszer.

Csak a Corporate Edition-re vonatkozó újítások: "forró mappák" időzítése, illetve továbbfejlesztett licenckezelő.

További információ: http://www.win.hu/fine