A Google a panaszok ellenére folytatja a könyvek digitalizálását

Genda Csongor Zoltán, 2005. november 2. 17:27
A Wall Street Journal értesülései szerint a Google tovább folytatja Print Library projektjét és ismét megkezdi szkennelési munkálatait a stanfordi és michigani egyetemeken annak ellenére, hogy a szerzők és kiadók protestálása végett augusztusban le kellett állítania egy időre a digitalizálást.
Ezek után azonban még számos szervezet élt panasszal a könyvtárprojekt ellen, így szeptemberben az amerikai szerzői egyesület (Authors Guild) később a kiadók egyesülete (Association of America Publishers) majd a német szerzői szövetség (PEN) helyezkedett szembe a kereső-óriással sérelmezvén, hogy az a szerzői jog védelme alatt álló műveket digitalizál. A Google azonban a jövőben azon jogvédett könyvekre koncentrál majd, amelyek már nem kaphatóak a kereskedelemben, az olyan alkotások esetében pedig, amelyek még mindig forgalomban vannak a kereső-szolgáltató megszerzi a kiadók engedélyét. Paul Aiken, az Authors Giuld vezetője azonban elmondta, hogy a Google kiadókkal való egyezkedése nem téríti el egyesületüket a pertől.

A keresőóriás jogászai úgy érvelnek, hogy az internetezők csakis a keresett alkotások egyes részleteit fogják tudni majd megtekinteni és cégük a társadalom javát szolgálja azáltal, hogy digitális formában átmenti a felbecsülhetetlen eszmei értékű kulturális alkotásokat a jövő nemzedékeinek.