16 százalékos növekedés az American Power Conversionnél

forrás Prim Online, 2005. november 8. 12:04
Az American Power Conversion (APC), az infrastruktúra rendelkezésre állását biztosító teljes körű megoldások piacvezető szállítója, közzétette 2005 harmadik negyedévére vonatkozó pénzügyi eredményeit. Az APC árbevétele július, augusztus és szeptember hónapokban elérte a 512,3 millió dollárt, amely 16 százalékos növekedést jelent 2004 hasonló időszakához képest.
„A legfontosabb termékek értékesítésében megmaradt az APC lendülete a harmadik negyedévben is. Minden üzletágban és minden földrajzi területen kétszámjegyű növekedést értünk el. Elégedettek vagyunk az üzleti tevékenységünk növekedése során elért eredményekkel, különösen a hálózat-kritikus fizikai infrastruktúra (Network-Critical Physical Infrastructure – NCPI) terén” – mondta el Rodger B. Dowdell Jr., az APC elnöke és vezérigazgatója. „Azonban az elért üzleti haszon tekintetében nem vagyunk elégedettek. Az előző év azonos időszakával összehasonlítva az árazás, a termékkínálat és a logisztikai területek magasabb működési költségei miatt csökkent az árrésünk, amin a jövőben mindenképpen változtatnunk kell” – tette hozzá Rodger B. Dowdell Jr.

2005 harmadik negyedévében az előző év azonos időszakához képest a nem GAAP (Generally Accepted Accounting Principles – általánosan elfogadott könyvelési alapelvek) szerint számított nettó eredmény az előző év azonos időszakához képest 11 százalékkal maradt el. A 2004 harmadik negyedévére vonatkozó nettó eredmény viszont tartalmazott egy megközelítőleg 20,8 millió dolláros nettó adójóváírást, amely a nyereségadó visszaigényléshez kapcsolódott.

A Large Systems és a Small Systems üzletágak árbevétele

A 2005. év harmadik negyedévében az APC minden üzletágában árbevétel-növekedés volt tapasztalható.

Az elsősorban háromfázisú szünetmentes tápegységeket (UPS-eket), APC Global Services szolgáltatáscsomagokat, precíziós hűtőeszközöket, valamint adatközpontok, létesítmények és egyéb kommunikációs alkalmazások számára forgalmazott kiegészítő termékeket tartalmazó Large Systems üzletág árbevétele 2005 harmadik negyedévében elérte a 100,4 millió dollárt. Ez az összeg az előző év azonos időszakához képest 28 százalékos növekedést, az előző negyedévhez képest pedig 4 százalékos csökkenést jelent. A Large Systems üzletág a társaság harmadik negyedéves árbevételének 20 százalékát tette ki. Az InfraStruXure(TM) volt a Large Systems üzletág növekedésének motorja: az ebből a megoldásból származó bevétel 2004 azonos időszakához képest több mint 60 százalékkal növekedett.

A Small Systems üzletág szünetmentes tápegységeket, áramellátási és vezérlő termékeket kínál a személyi számítógépek, szerverek és hálózatok piacára. Az üzletág harmadik negyedéves árbevétele 390,3 millió dollár volt. Ez az összeg az előző év azonos időszakához képest 14 százalékkal, az előző negyedévhez képest pedig 10 százalékkal volt magasabb. A harmadik negyedévben az APC termékbevételeinek 76 százalékát a Small Systems üzletág tette ki.

Ebben az üzletágban az APC asztali és hálózati szünetmentes tápegységei (UPS), különösen a magasabb kVA paraméterű és az online Smart-UPS(R) egységek, valamint az InfraStruXure megoldással kapcsolatos termékek biztosították a folyamatos növekedést.

Földrajzi elhelyezkedés szerinti áttekintés

Földrajzi szempontból az APC minden fő régióban árbevétel-növekedést ért el. Az amerikai régió (Észak- és Dél-Amerika) tette ki a harmadik negyedév árbevételének 52 százalékát, amely az előző év azonos időszakához képest 19 százalékos, az előző negyedévhez képest pedig 4 százalékos növekedést mutat.

Az európai, közel-keleti és afrikai régió (EMEA) harmadik negyedéves árbevétele az APC teljes negyedévi árbevételének 29 százalékát képviseli. Az EMEA régió az előző év azonos időszakához képest 8 százalékos, az előző negyedévhez képest pedig 6 százalékos növekedést mutat.

Ázsia harmadik negyedéves árbevétele a vállalat teljes negyedévi árbevételének 19 százalékát tette ki; az előző év azonos időszakához képest pedig 22 százalékkal növekedett.

Üzleti kilátások


„Bár a negyedév okozott némi csalódást, összességében elégedettek vagyunk a teljesítményünkkel és eredményeinkkel. Mivel látjuk befektetéseink hasznát, a későbbiekben is folytatni kívánjuk beruházásainkat, de emellett olyan módszereket is kidolgozunk, amelyekkel költséghatékonyabban és eredményesebben működhetünk” – foglalta össze az APC üzleti terveit Roger B. Dowell. „A vállalat fejlesztése érdekében tett stratégiai befektetéseink részeként a NetBotz, Inc. megvásárlásával nemrégiben kibővítettük NCPI kínálatunkat. Ez a lépés is azt szolgálta, hogy ügyfeleinknek az iparág legátfogóbb és leginnovatívabb termékkínálatát biztosítsuk” – tette hozzá Rodger B. Dowdell Jr.

Nem GAAP szerinti eredmények


A vállalat meg van győződve arról, hogy a nem GAAP szerinti, azaz bizonyos tételeket és olyan egyszeri események hatását kihagyó eredmények, mint az ebben a közleményben 2004 harmadik GAAP szerinti eredmények olyan pénzügyi eredményeket is tartalmaznak, amelyek várhatóan nem képezik részét a vállalat folyamatos üzletmenetének.

Jelenleg a vállalat nem számít rá, hogy a 2004 harmadik negyedéve során rögzített többlet raktárkészlet utáni adók és a jövedelemadó csökkentés megismétlődnének a jövőbeni negyedévekben. A vállalat felhívja a figyelmet, hogy a nem GAAP szerinti és a GAAP szerinti eredmények nem cserélhetők fel. A nem GAAP szerinti és GAAP szerinti eredmények összehasonlítását és egyeztetését az ehhez a közleményhez kapcsolt pénzügyi kimutatás tartalmazza.

Jövőre vonatkozó állítások

Ez a sajtóközlemény az 1995. évi Private Securities Litigation Reform Act törvény erre a kifejezésre vonatkozó definíciója alapján jövőre vonatkozó állításnak minősülő kijelentéseket is tartalmaz. Jelen sajtóközlemény minden olyan kijelentése, amely nem történeti tényeken alapul – mint például a vállalat jövőbeni terveit vagy kilátásait érintő vagy a közlemény „Kilátások” részében tárgyalt témák –, jövőre vonatkozó állításnak minősülnek. A jövőre vonatkozó állítások nem biztosíthatók, és olyan kockázatok és bizonytalanságok tárgyát képezik, amelyek következtében a valós eredmények végül eltérhetnek az előre jelzettektől. Azok a tényezők, amelyek a valós eredmények eltérését okozhatják, az alábbiak: a 2002. évi Sarbanes-Oxley Act törvény rendelkezéseinek történő megfelelés költségei túlléphetik a tervezett mértéket; a verseny felerősödésének hatásai, melyek hátrányosan befolyásolhatják a vállalat árbevételeit és nyereségességét; az idegen valuták árfolyam-ingadozásainak hatásai; a kereslet, az alkatrészek elérhetősége és ára, valamint a logisztikai problémák következtében fellépő hatások, az ázsiai gyártási műveletek munkaerő-problémái, háború, terrorcselekmények vagy politikai instabilitás következtében csökkenő teljesítményének hatásai; a globális gyártási kapacitás fokozása, kiterjesztése és ésszerűsítése; a változó környezetvédelmi szabályozások kielégítésének lehetséges hatásai; a rendelés-nyilvántartás és -teljesítés, pénzügyi jelentés és ellátási lánc menedzsment folyamatainak hatása a vállalat különböző számítástechnikai rendszerekbe, köztük az időszakosan frissített Oracle 11i rendszerbe vetett bizalma eredményeként; valamely rejtett hiba felfedezése a vállalat bármelyik termékében; a vállalat képessége a műveleti kiadások és termelési kapacitás hatékony hozzáigazítására az aktuális kereslethez; általános globális gazdasági feltételek és különösképpen a PC-, illetve a kapcsolódó piacok hanyatlása; az áramellátás-védelmi és a kapcsolódó iparágak növekedési mértéke, nem kizárólagos jelleggel ide értve a PC, szerver, hálózati, telekommunikációs és vállalati hardver iparágat; versenyképességi tényezők és árképzési kényszerítőerők; a termékpaletta megváltozása és ezen változások lehetséges negatív hatása az árrésekre; a keresleti minták idényszerűségének megváltozása; raktározási kockázatok a piaci kereslet változásai miatt; alkatrészek megszorításai, hiánya, árazása és minősége; kinnlevőségek be nem érkezésének kockázata; a bírósági eljárások bizonytalansága, beleértve egy jelenlegi vagy jövőbeni bírósági eljárás váratlan, kedvezőtlen eredményének kockázatát és a Securities and Exchange Commission hatósághoz időről időre benyújtott jelentésekben leírt kockázatok. A vállalat felhívja az olvasó figyelmét, hogy a jövőre vonatkozó állításokat fenntartásokkal értelmezze, figyelembe véve az állítás elhangzásának időpontját. A vállalat elhárít minden kötelezettséget az olyan kijelentések nyilvános frissítésével vagy korrigálásával kapcsolatban, mellyel a vállalat kilátásaiban beállt változásokra, vagy eseményekre, feltételekre és körülményekre reagálna, melyekre ezen kijelentések bármelyike alapulhatott, vagy amelyek hatásai valószínűsíthetik a valós eredmények és a jövőre vonatkozó állításokban foglaltak eltérését.