Idén először ítélték oda az eKormányzat Díjat

forrás Prim Online, 2005. november 10. 13:50
2005. november 10-én, csütörtökön az e-Magyarország, e-kormányzat 2005 konferencián Baja Ferenc átadta az eKormányzat Díjat.
Az eKormányzat Díj a magyarországi, központi közigazgatásban, az eKormányzat eredményeinek felhasználásában, innovációjában elért kiemelkedő teljesítményt hivatott elismerni. A díjat az a 3 központi közigazgatási szervezet vagy központi közigazgatási szervezet szervezeti egysége kaphatja, amely az adott évben, az Elektronikus kormányzat 2005. Stratégia és programterv prioritásaival összhangban és az Európai Unió irányelveinek és ajánlásainak megfelelően, kiemelkedően fejleszti informatikai rendszereit és elektronikus szolgáltatásait.

Baja Ferenc kiemelte: a díj célja, hogy elismerje azon törekvéseket, amelyek hozzájárulnak a színvonalas e-kormányzati tevékenységek meghonosodásához. A díj ösztönzőleg kíván hatni a Magyar Köztársaság közigazgatási szerveire, az e-kormányzati technológiák és megoldások elterjesztésében, illetve olyan értékteremtő minták és modellek felállításában, melyek hozzájárulnak a közigazgatási reform folyamatához, és illusztrálják az elektronikus kormányzat területén elért eredményeket.

Az idei év díjazottjai: