Új hitel önkormányzatoknak informatikai fejlesztésre

MTI Sajtóadatbank, 2005. november 11. 10:14
Egy új hitellehetőséget nyit meg a kormányzat az önkormányzatok számára informatikai közműfejlesztésre - jelentette be Kóka János csütörtökön Siófokon.
"Az önkormányzatoknak mostantól megnyitunk egy új hitellehetőséget 20 éves időszakra, három éves türelmi idővel, évi 4,5 százalékos, tehát meglehetősen kedvezményes kamatozással informatikai közműkiépítésére" - mondta a miniszter az E-Magyarország, E-kormányzat 2005 - a kis-és középvállalkozások és az önkormányzatok versenyképességért című kétnapos konferencia nyitó előadójaként.

A gazdasági miniszter szerint erre azért van szükség, mert kormány lemaradásban van ezen a téren, az elmúlt években a kelleténél kisebb figyelmet fordított az elektronikus gazdaságra, illetve kormányzatra, ami azzal magyarázható, hogy elsősorban szociális problémák megoldását tartotta fontosnak.

A november elején életbe lépett új közigazgatási törvény kikényszeríti az informatikai fejlesztéseket - vetítette előre Kóka János. Hozzátette: ugyanakkor azt is látni kell, hogy az önkormányzatok tőkehiányosak, nincsen pénzük arra, hogy ezeket a beruházásokat végig csinálják.

Kóka János leszögezte: "ameddig nem számoljuk föl az önkormányzatoknak ezt a fajta digitális elmaradottságát, ameddig nem teremtünk lehetőséget a legeldugottabb helyeken is, hogy szélessávú informatikai hálózatot lehessen fejleszteni, addig egy helyben fogunk topogni".

Az informatikai fejlesztésekre fordítható hitellehetőségről szólva hangsúlyozta: ez azért újdonság, mert ilyen hitel már létezik út-, csatorna-, környezetvédelmi közművekre, de nem létezik informatikára. "Demonstráljuk azt, hogy az informatikai közművet ugyanolyan fontosnak tartjuk, mint az infrastruktúra egyéb részeit" - mondta a miniszter, hozzátéve: a Magyar Fejlesztési Bank vezetését kéri, hogy nyissák meg az önkormányzatok számára az informatikai közműhitelt.

Kóka János szavai szerint egy másik "örömteli hír", hogy jelentősen megemelték - tízmilliárd forintra - a szélessávú kapcsolattal nem ellátott települések informatikai fejlesztésére felhasználható forrást. "A 90-es évek vége óta ez lesz az egyik legnagyobb ugrás, amit informatikai infrastruktúrában kormányzati segítséggel meg tudunk csinálni" - mondta a gazdasági miniszter.

A konferencián Baja Ferenc átadta az eKormányzat Díjat a Belügyminisztérium Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartó és Választási Hivatalának, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalnak, és az Educatio Társadalmi Szolgáltató Kht.-nak.