Texas pereli a Sony-t kémprogramja miatt

Kiss Ádám Zoltán, 2005. november 21. 22:09
Texas állam főállamügyésze magánperben perelte be a Sony BMG Music Entertainment-t a másolásvédelemmel ellátott lemezek miatt, mivel azok szerinte kémprogram jellegű alkalmazást hordoznak.
Greg Abbott a texasi Travis County-ban beadott indítványa szerint a Sony lemezeinek számítógépen történő hallgatásához telepített fájlok között van olyan is, mely „rejtve marad, ám aktív”, és a telepítés után kiszolgáltathatja a felhasználó számítógépét a hackereknek, valamint lehetővé teszi a virtuális identitások ellopását. A Sony weboldalán ismertetett közleményében kijelenti, hogy minden olyan CD-t visszahívtak, melyek az elhíresült XCP másolásvédelmi technológiát tartalmazzák, ám Abbott szerint munkatársai jó néhány ilyen CD-t találtak a boltok polcain a texasi Austin-ban, még tegnap is. A tét nem kicsi, a kínos ügy tovább gördül, egyre inkább maga alá temetve a Sony megálmodott szoftveres másolásvédelmét. Texas állam nem viccel, mivel idén fogadták el az új fogyasztóvédelmi törvényt, ennek megsértése miatt esetenként, vagyis CD-nként 100 ezer dollár kártérítést követel. A cég 52 vezető művésztől adott ki ilyen lemezeket, köztük van Ray Charles, Frank Sinatra, Louis Armstrong de Celine Dion egy lemeze is ilyen formában jelent meg. A Sony jogi osztálya még nem reagált érdemben a texasi per hírére.