Informatikai központ Kárpátalján

forrás Prim Online, 2005. november 22. 17:21
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán az IHM és a PTA Szülőföldön az információs társadalomba programjának keretében informatikai központ nyitotta meg kapuit Beregszászon.
2005. november 22-én Jambrik Mihály, az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM) államtitkára, Szabó Vilmos, a Miniszterelnöki Hivatal külkapcsolatokért és nemzetpolitikáért felelős politikai államtitkára, Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke és Kőhalmi Zsolt, a Puskás Tivadar Közalapítvány (PTA) igazgatója közösen felavatta az IHM és a PTA Szülőföldön az információs társadalomba címen meghirdetett pályázatának keretében megvalósult informatikai központot a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán. Jambrik Mihály és Szabó Vilmos kárpátaljai látogatásukon megtekintették az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) által az IHM támogatásával létrehozott eMagyar pontok egyikét Benén. A látogatáson részt vett többek között Gajdos István, az UMDSZ elnöke is.

A KMKSZ a Szülőföldön az információs társadalomba címet viselő pályázaton elnyert összegből olyan multimédiás számítógépekkel felszerelt labort alakított ki a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán, ahol a hallgatók a digitális multimédiás anyagok szerkesztését és interaktív multimédiás alkalmazások készítését sajátíthatják el. A kialakított infrastruktúra nagymértékben hozzájárul a főiskola által tervezett médiaszak, valamint kommunikációs tanfolyamok indításához a kárpátaljai magyar kommunikációs szakemberutánpótlás érdekében. A támogatásból a KMKSZ a főiskola kollégiumában eMagyar pontot is kialakított.

Az IHM Tisztaszoftver Programja keretén belül jogtiszta operációs rendszert és szoftvercsomagot is adományozott a főiskolának.