HP: Új, ügyfélközpontú Kiemelt Partner Program

forrás Prim Online, 2005. december 6. 16:04
A HP Magyarország 2005. november 1-jétől vezette be az új Kiemelt Partner Programját (Preferred Partner Program, PPP). A Kiemelt Partner Program az Európát, Közel-Keletet és Afrikát magába foglaló EMEA-régióbeli PartnerONE kezdeményezés egyik fontos része, amely a HP partnerstratégiájának fejlődési történetében fontos mérföldkőnek számít. A program célja, hogy az ügyfeleket segítse a magasan képzett kiemelt HP partnerek felkutatásában az ügyfelek számára fontos, speciális területeken.
A program egy dinamikus, versenyképes és szakmailag magasan képzett értékesítési szakembergárda kiépítését célozza meg a HP partnerek körében, amelynek tagjai minden igényt kielégítően kiszolgálják ügyfeleiket – így ösztönözve a HP és partnerei növekedését és nyereséges üzleti tevékenységét.

„Mivel a program hangsúlyt helyez a partnerek által nyújtott értéknövelt szolgáltatásokra, a HP pontosan definiált kiemelt partnerekre vonatkozó minőségi normákat dolgozott ki. Azon partnerek, akik befektetnek a HP-vel kiépített kapcsolatba, emelt szintű támogatásban részesülnek, amelynek egyik eleme a HP Kiemelt Partner Program logója. A logó – amely a HP “minőséget hitelesítő pecsétjeként” szolgál – évszámmal lesz ellátva, tehát az ügyfelek könnyen azonosíthatják a legnaprakészebb partnereket, míg a partnerek számára a logó egyfajta garancia a befektetésük védelmére.” – mondta el a programmal kapcsolatban Gonda Gábor, a HP Magyarország indirekt értékesítési igazgatója.

“A HP elkötelezett híve az innovációnak, miközben folyamatosan dolgozik olyan értékeken alapuló architektúra kialakításán, amelyek mind a partnerei, mind a vevői számára előnyökkel járnak.” – tette hozzá Gonda Gábor. “Ha figyelembe vesszük kiemelt partnereink szakértelmét és hozzáértését az ügyfelek kiszolgálásában, nem meglepő, hogy velük együtt jóval többet nyújthatunk a közvetlen értékesítésnél.”

A HP Kiemelt Partner Programja egy sor olyan előnyt, ösztönzőt és szolgáltatást tartalmaz, amelyek segítségével a partnerek tovább növelhetik a vevőiknek nyújtott kínálatukat:

Közvetlen kapcsolat a HP-vel
Hozzáférés a HP értékesítési és marketing erőforrásaihoz
Kiemelt hozzáférés a HP speciális árképzési támogatásához
A Smart Choice Customizer program segítségével a közvetlen értékesítésnél hatékonyabb készségek fejlesztése
Korai hozzáférés a termékfejlesztési ütemtervekhez és bemutató eszközökhöz
Elismerés az ágazaton belül mint a HP bevált megoldás-szolgáltatója

A Kiemelt Partner Program kilenc új szakterületre tagozódik, amelyek a HP teljes üzleti tevékenységét magukba foglalják a nagyobb rugalmasság és piaci versenyképesség érdekében. Minden szakterület saját speciális minősítési kritériumokkal és támogatással rendelkezik.

A kiemelt partnerek az alábbi területekre szakosodhatnak:

Számítógépes rendszerek
Adatközpont (DataCentre) megoldások
e-Megoldások
Magas rendelkezésre állású rendszerek
Képalkotás és nyomtatás
Mobilitás: Intelligens eszközök
Hálózatkezelés és biztonság
Szolgáltatások
StorageWorks megoldások

A kiemelt partnerek a HP Certified Professional Programme keretében kapnak képzést, amellyel a HP tudásbázisába való befektetéseik után elismeréshez és kézzel fogható értékhez jutnak. A tréning tovább erősíti képességeiket az értéknövelt szolgáltatások és az ügyfélkiszolgálás területén. Az értékesítési és műszaki képzést négy fő területen lehet igénybe venni: értékesítés, értékesítés előtti támogatás (pre-sales), integráció és operációs rendszerek.

Magyarországon a HP jelenleg 90 kiemelt partnert kezel. A HP Magyarország bevételének 75%-át a viszonteladó partnereken keresztül történt értékesítések adják.