GKM: 145,8 millió forint támogatás internetes megjelenésre

MTI Sajtóadatbank, 2006. január 2. 08:25
A mikro- és kisvállalkozások interneten való megjelenését támogató pályázaton 525 pályázó részére összesen 145,8 millió forint támogatás megítélését javasolta a bíráló bizottság - közölte a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM).
"Valamennyi pályázat esetében olyan vállalkozásokat segítünk a saját internetes honlapjuk kialakításában, amelyek korábban még nem jelentek meg az interneten" - áll a közleményben. A GKM közlése szerint a hazai felhívásokra beérkezett valamennyi pályázat elbírálása megtörtént.

A kis- és középvállalkozások mintegy 1.400 pályázatot küldtek be összesen mintegy 970 millió forint támogatási igénnyel. 2005-ben összesen 888 vállalkozó részére 443,8 millió forint támogatást ítéltek meg.

Dióssy Gábor, a tárca politikai államtitkára az MTI-nek elmondta: kiemelt célként jelölték meg, hogy a mikro- és kisvállalkozások kihasználhassák az internet adta lehetőségeket. Hangsúlyozta: céljuk, hogy segítsék ezen cégek helyzetének stabilizálását. Az államtitkár elmondta, hogy a jövőben nagy hangsúlyt fektetnek a mikro- és kisvállalkozások vezetőinek képzésére, ehhez programok kidolgozását tervezik.

A Gazdasági Versenyképesség Operatív Program (GVOP) kis- és középvállalkozói prioritásának keretében EU társfinanszírozás mellett olyan pályázatok jelentek meg, amelyek a vállalkozások technológiai korszerűsítését, minőség- és környezet-irányítási rendszerek bevezetését és tanúsíttatását, tanácsadói szolgáltatás igénybevételét és a vállalkozások közötti együttműködés megvalósulását támogatták.

A 2005. évben a GVOP kis- és középvállalkozói prioritásának keretében meghirdetett felhívásokra eddig beérkezett pályázatok száma mintegy 7.300 darab. A felhívások többségének esetében a pályázatok benyújtási határideje lejárt.

Az "Együttműködő vállalkozások közös célú beruházásának, fejlesztésének támogatása" című felhívásra a vállalkozók 2005. december 31-éig adhatták be pályázataikat. A pályázatok elbírálása folyamatos. Eddig mintegy 2.000 pályázó nyert el támogatást 9,9 milliárd forint összegben.