10 millió eladott Nintendo DS világszerte

Milkovits Gábor, 2006. január 4. 20:10
A Nintendo bejelentette, hogy tavaly év végéig mintegy 10 millió darabot adott el kisméretű hordozható játékgépéből, a DS-ből.
A cég 2004. decemberében dobta piacra Japánban a készüléket és mostanáig 5 millió fogyott belőle a szigetországban, amivel minden idők legjobb eladásait sikerült produkálnia, felülmúlva még a GameBoy Advanced konzolok korábbi sikerét is. A fennmaradó 5 millió DS-ből 4 a kiemelten fontos piacnak számító Egyesült Államokban kelt el 2004. november óta, míg a maradék 1 millió készülék a világ többi részén talált gazdára. A leginkább keresett DS-játékok az egy kölyökkutya gondozását és a vele való játékot szimuláló "Nintendogs", illetve a "Mario Kart DS" és "Super Mario 64 DS" autóversenyzős játékok voltak.

A Nintendo nem egészen két hónapja egy a világ sok részén elérhető WiFi szolgáltatást is indított, kifejezetten a DS-felhasználók számára, amelynek révén egyebek mellett egymással illetve egymás ellen is lehet játszani a hálózaton. Perrin Kaplan, a Nintendo amerikai leányvállalatának alelnöke a Reutersnek nyilatkozva elmondta, hogy mostanáig világszerte 550 ezren éltek az exkluzív WiFi szolgáltatás nyújtotta lehetőségekkel.