Nyomtatott formát ölt a német Wikipedia

Genda Csongor Zoltán, 2006. január 28. 19:51
Jimmy Wales, a Wikipedia szabad internetes enciklopédia alapítója már hónapokkal ezelőtt bejelentette, hogy néhány éven belül nyomtatott formában is megjelentetnék az online szócikkgyűjteményt, most pedig egy német kiadó vállalkozott a német nyelvű változat elkészítésére.
A berlini székhelyű Zenodot-Verlag azt tervezi, hogy összesen száz kötetben gyűjtené össze a német Wikipediát, és papírformátumban tenné azt elérhetővé az érdeklődők számára. A sorozat első két könyve már év végén megvásárolható lesz, és 2007 elejétől pedig havonta piacra dobnának két újabb példányonként 800 oldalas kötetet. A teljes gyűjtemény ára 1500 euró lesz, azonban akik egyenként vásárolják majd meg a lexikon köteteit, azoknak 18,50 eurót kell majd könyvenként kifizetniük. Addig azonban, míg elkészülnek a helyesírási, illetve tartalmi hibáktól mentes Wiki-könyvek, rengeteg tennivalója van még a kiadónak, és ennek megvalósítása érdekében a korrekciós munkálatokban saját szakembereik mellett részt vesznek majd a Wikipedia-közösség tagjai is.