A Sony leállítja a robotjátékok gyártását

Milkovits Gábor, 2006. január 29. 19:28
A Sony bejelentette, hogy leállítja a fejlesztést és a termelést Aibo és Qrio robotjátékokat gyártó részlegénél, a szóvivő elmondása szerint azért, mert a projekt túlságosan költségesnek bizonyult.
A Sony 1999-ben kezdte az Aibo robotkutyák fejlesztését és gyártását, amelyekből mostanáig valamivel több, mint 150 ezer darabot értékesítettek. Ez jóval alatta marad a kezdeti várakozásoknak, és persze a Sony reményeinek is. A gyenge eladások egyik fő oka valószínűleg a termékek 2000 dollár fölötti ára, ami nyilván túl magasnak bizonyult egy praktikus funkciókat nélkülöző játék esetében. Az Aibo legtöbb változata körülbelül ezer szót tud "kimondani", emellett pedig engedelmeskedik gazdája parancsainak és kézmozdulatainak, sőt még zenelejátszásra is képes. Az Aibo humanoid társa, a Qrio mindeddig még ki sem került kereskedelmi forgalomba, a mostani döntés pedig azt jelenti, hogy már nem is fog.

A Sony megígérte, hogy a raktárkészlet erejéig vállalja a rajongók számára a termékek érékesítését, újabb darabokat azonban már nem készítenek. Kirstie Pfeffer szóvivő szerint a cég számára továbbra is a szórakoztató elektronika jelenti a fő tevékenységi profilt, a hangsúlyt azonban egyre inkább a nyereségességre és a stratégiailag ígéretes fejlesztésekre kívánják helyezni.