Kovács Kálmán: a hatékony állam alapja az elektronikus ügyintézés

MTI Sajtóadatbank, 2006. február 10. 09:04
Ha olcsó és hatékony államot akarunk, akkor annak alapjaként a papírmentes hivatalt és az elektronikus ügyintézést kell megteremteni, "másképp üres fecsegés az egész" - mondta Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter szolnoki sajtótájékoztatóján csütörtökön.
A miniszter beszédében úgy összegzett, hogy az elmúlt négy év alatt 726 sikeres pályázat nyomán Jász-Nagykun-Szolnok megyében az önkormányzatok és az intézmények 558 millió forintot fordíthattak informatikai fejlesztésekre az európai uniós források nélkül. Emellett az alföldi megyében 60 e-Magyarország pontot alakítottak ki, 48 középfokú oktatási intézmény kapott multimédiás eszközöket, és hat önkormányzat a tárca programjában nyert pénzt portálok működtetésére - tette hozzá.

Kovács Kálmán külön kategóriaként említette az európai uniós anyagi forrásokból táplált, a gazdasági versenyképességet javító programot (GVOP), amelynek keretében eddig másfél milliárd forintot tudtak már lehívni a Szolnok megyei önkormányzatok és cégek. Külön kiemelte Szolnok városát, amely 538 milliót nyert az elektronikus önkormányzat feltételeinek megteremtésére. Hozzátette: további két önkormányzati társulás 700 millió forintot kapott pályázatát követően informatikai fejlesztésre.