E-közigazgatási portált adott át Egernek a HP Magyarország

forrás Prim Online, 2006. február 17. 10:54
Az e-közigazgatási rendszert Nagy Imre polgármester és Beck György, a HP Magyarország vezérigazgatója adta át.
Beck György, a HP Magyarország vezérigazgatója a fejlesztéssel kapcsolatban elmondta: a projekt kiemelkedő fontosságú, hiszen egy teljes kistérség lakossága számára ez az első kézzelfogható eredménye az EU-támogatásoknak. Az elektronikus közigazgatás EU-s irányelveinek és szabályozásainak ilyen magas szintű megvalósítása magyarországi és európai viszonylatban is élenjáró eredmény. Eger városa úttörő szerepet vállalt a közigazgatási szolgáltatások megújításában, s ezáltal vonzó befektetési térséggé vált, elősegítve a regionális kiegyenlítődést.

Az előzmény: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot adott be a Gazdasági Versenyképesség Operatív Program 2004. évi 4.3.1. az önkormányzatok információszolgáltató tevékenységének fejlesztése, intézkedése pályázati felhívására, amely pályázatot elnyerte. Az elnyert GVOP pályázat alapján az Önkormányzat közbeszerzési tendert írt ki, a HP Magyarország nyert el nevesített alvállalkozóival, a Minor Holding Rt.-vel, Geoview Kft.-vel és a Delta Elektronik Műszaki Kft.-vel közösen. A szerződéskötésre és egyben az EGORA nevű projekt indítására 2005. január 7-én került sor.

A szerződés keretében a HP informatikai alkalmazásokat vezetett be a képviselőket kiszolgáló rendszer, az elektronikus közbeszerzés, a szociális funkciók, az ipari és kereskedelmi folyamatok, a közterület-felügyeleti, a szabálysértési, valamint az építéshatósági ügyek támogatására. Az átadásra kerülő rendszer másik fontos eleme lesz az "integrált önkormányzati közigazgatási keretrendszer", amely megteremti az egységes irat és ügyiratkezelést, mivel több csatornából (papír és közigazgatási portál) képes iratokat fogadni, azokat egységes módon kezelni.

A lakosság számára legszembeötlőbb változás a városi portál (www.eger.hu) megújulása. A megújult portál a város mindennapi életével kapcsolatos eseményeken és turisztikai információkon túl lehetőséget teremt arra, hogy az állampolgárok bizonyos ügyeiket elektronikus úton intézhessék. Az induláskor tíz ügyet lehet teljesen elektronikusan intézni, de ezek száma folyamatosan bővülhet, mert a rendszer tartalmazza a fejlesztéshez szükséges fejlesztőeszközt.

A jelenleg elektronikusan intézhető ügyek:






Ahhoz, hogy valaki elektronikusan ügyet indíthasson, a portálon keresztül kezdeményeznie kell a regisztrációt, amelyhez mindössze egyszer kell az Okmányirodába személyesen befáradnia.

A rendszer a hivatalban telepítendő számítógépeken kívül elérhető lesz nyilvános terminálokról is, amelyek lehetővé teszik az otthon vagy munkahelyen számítógéppel nem rendelkező lakók és vállalkozások számára is a magas szintű szolgáltatások igénybe vételét.

A projekten belül került sor a www.eger.hu portál leváltására egy olyan új szoftverrel, mely képes együtt dolgozni azzal a rendszerrel, melyet a projekt keretén belül került kialakításra. Ezáltal a portál már nem csak a hagyományos funkciókat, hanem közigazgatási feladatokat is ellát.