Európai módon védett tanúk

forrás Prim Online, 2006. március 2. 08:42
Az európai és hazai jogszabályok előírják, hogy a bírósági gyakorlatban lehetőséget kell teremteni a tanúk távoli, védett meghallgatására, és arra, hogy igény szerint a jegyzőkönyv elektronikus formában, kép és hangrögzítő berendezések segítségével (is) elkészülhessen. Az ezt lehetővé tevő technológiai rendszer kialakítására kiírt közbeszerzési eljárást a KFKI-LNX Hálózatintegrációs Zrt. nyerte. A kifejlesztett megoldás révén már zajlik is az első per, melyben használják az eszközöket.
Az IM rendelete a rendszer kiépítéséről egy korábbi, 2003-as törvényen alapult. E szerint a bírósági tárgyaláson meg kell teremteni a "jegyzőkönyv más módon való rögzítésének lehetőségét", tehát kép- és hangrögzítő berendezést kell használni, amennyiben azt bármely érintett kéri - tájékoztat Zitai Miklós, az OITH (Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatala) informatikai főosztály osztályvezetője. Külön meghallgatószobában kerülhet sor a meghallgatásra például, ha a tanú kiskorú, vagy csak közli, hogy nem kívánja arcát-hangját adni a vallomáshoz. A megoldás hasznos, nem csak a személyiség védelme esetén, hanem akkor is, ha a tanú valamilyen okból nem tud személyesen jelen lenni, és egy földrajzilag távoli pontból teszi meg vallomását. A megoldás számos módon képes kapcsolatot felépíteni, akár kábelen, akár az interneten, vagy vezeték nélkül, az ország teljes területén.

Jelenleg három teljes mobil eszközrendszer áll rendelkezésre, melyeket mikrobuszokkal szállítanak a helyszínekre. Ezt a mobilitást egyrészt a távmeghallgatás természete tette szükségessé, másrészt az a tény, hogy a rendelkezésre álló pénzből nem lehetett minden egyes bíróságot külön felszerelni, ugyanis a rendszer nem csak néhány kamerából vagy mikrofonból áll. Összesen kilenc jó minőségű kamerát, ugyanennyi DVD-felvevőt, központi egységet, mikrofonokat, GPS rendszerű órajel generátorokat, hangfalakat, nagy, központi kijelzőt és vezérlőt, illetve kontroll monitorokat is tartalmaz a megoldás, amit a nem egészen 100 milliós pályázaton nyertes KFKI-LNX Hálózatintegrációs Zrt. hozott létre.

Hozzá kell tenni, hogy ilyen mobil megoldás készen nem kapható a piacon, így egyfajta úttörő munkáról beszélhetünk még akkor is, ha az egyes felhasznált eszközök szabványosak. Meg kellett írni a vezérlőprogramot, és a megoldást pontról pontra meg kellett feleltetni a törvény, illetve a kapcsolódó rendelkezések tartalmának és céljainak. Így például a kialakított rendszer képes mind a hangot, mind a képet a megfelelő módon torzítani, miközben a hang természetesen tisztán érthető, de azonosíthatatlan marad. A központi érintőképernyőről a teljes eszközpark egyértelműen és könnyen vezérelhető, ezt akár a bíró saját kezűleg is megteheti. Lehetőség van arra is, hogy a tárgyaláson elhangzottakat menet közben visszanézzék-visszahallgassák a jelenlevők, illetve mód van a jegyzőkönyv egészének, vagy részleteinek sokszorosítására. A mobil megoldásokat egy 26 telepített állomásból álló úgynevezett "back office" rendszer egészíti ki, mely lehetőséget teremt az elkészült felvételek másolására, visszanézésére, kezelésére akkor is, ha a mobil rendszer már elhagyta a helyszínt.

A fejlesztést élesben elsőként egy büntetőperben használták, illetve használják, hiszen az eljárás még tart - tájékoztatott Zitai Miklós osztályvezető.

Kahler Frigyes bíró, a Veszprém Megyei Büntető Kollégium vezetője a fentiekhez hozzátette: először az elképzelésről 1993-ban, egy konferencián volt szó, akkor a rendőrségi felhasználás vonatkozásában. Már akkor is úgy gondoltuk, hogy a bevezetésének lenne értelme. A későbbi igényekről jósolgatni persze így is hiba lenne, mert előre nem lehet felmérni azokat, és személyes tapasztalatomból valószínűsítem, hogy nem szorítja majd ki az írásbeli tanúvallomások gyakorlatát. Ugyanakkor hallatlan előny, ha a bíró (és csak ő!) tanúvallomás közben láthatja a tanú szemét, nonverbális kommunikációját. Ezt, ha a tanú személyesen nincs jelen, csak az új rendszer biztosíthatja. További hasonló előny, hogy a tanút, de főleg a sértettet megkíméli attól a nagyon is valós traumától, hogy az elkövetővel újra találkoznia kelljen. Ez a kiskorúaknál is rendkívül fontos, de felnőtteknél is hangsúlyos szempont, főleg erőszakos bűncselekmények esetén. Biztos vagyok benne, hogy a rendszer bevezetése komoly minőségi előrelépést jelent munkánkban - nyilatkozta Kahler Frigyes.