Vezetékes szolgáltatásokat tervez a Vodafone

Milkovits Gábor, 2006. március 20. 20:05
A brit The Business nevű lap beszámolója szerint a Vodafone mobiltársaság valószínűleg vezetékes telefonos és internetes szolgáltatásokat tervez indítani a jövőben.
A lap Arun Sarin-nal, a Vodafone fejével készített interjút, amelyben Sarin elmondta, hogy a világ legnagyobb mobilszolgáltatója nem szándékozik hagyományos telefontársaságokat felvásárolni. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy elsősorban más cégek meglévő infrastruktúráját felhasználva viszonteladóként, vagy pedig a hurokmegosztásos konstrukciókat kihasználva jelennének meg a piacokon. Sarin szerint az is kérdés, hogy a cégnek szükséges-e egyáltalán ilyen irányban, vagyis a vezetékes telefonos, az ADSL, vagy akár a WiFi irányában szélesíteni szolgáltatásainak körét. A feltételezést mindenesetre nem cáfolta, emellett pedig több cég, például az Orange vagy a British Telecom is abban az irányban halad, hogy idővel három lábon álló, vezetékes, mobiltelefonos és internetes szolgáltatóként legyenek jelen a piacon.