Tízezer könyvelő az interneten

forrás Prim Online, 2006. április 6. 11:48
Első ízben tartott Magyarországon internetes szakmai prezentációt a civil szakmai szervezetek szövetsége, a Könyvelők Fóruma, amelynek élő tévéadását az Echo TV, internetes közvetítését pedig a TVnet biztosította a nagyközönség számára. A március 30-i rendezvény helyszínen csaknem 800 résztvevő tehette fel kérdéseit, közvetlenül a Pénzügyminisztérium és az APEH jelenlévő vezetői számára.
A Magyar Könyvelők Országos Egyesülete, a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesülete és a Magyar Számviteli Szakemberek Egyesülete által létrehozott Könyvelők Fóruma első ízben tartott nyilvános, internetes szakmai prezentációt "Szakmai Fórum a 2006. május 12-i elektronikus bevallásról" címmel. A rendezvény létrejötte önmagában is sikerértékű: a helyszínen résztvevők mellett a közel 2 órás programot a TVnet internetszolgáltató és az Echo TV támogatásával több mint tízezer számítógéppel rendelkező könyvelő kísérhette figyelemmel az országban.

"Az Echo TV élő közvetítéséhez a TVnet biztosította az interneten való gyors és folyamatos elérést, valamint a nagyszámú beérkező e-mailek feldolgozását és archiválását. Az internetes fórumon több mint 100 szakmai kérdés került megválaszolásra" - nyilatkozta ifj. Lengyel Tibor, a TVnet ügyvezető igazgatója.

A szakmai tájékoztatón résztvevő mintegy 800 könyvelő, adótanácsadó és más számviteli szakember nagy figyelemmel hallgatta a meghívott vendégek előadásait és válaszait a kérdésekre. A helyszínen időhiány miatt meg nem válaszolt további kérdéseket az info@mkoe.hu <mailto:info@mkoe.hu> e-mail címre várja az Egyesület.