Mintegy 30 százalékkal nőtt tavaly a három legnagyobb cseh internetes hírportál bevétele

MTI Sajtóadatbank, 2006. május 22. 09:15
Mintegy harminc százalékkal emelkedett a tavalyi, 2005-ös évben a három legnagyobb cseh internetes hírportál bevétele. Oldalaik heti átlagos látogatottsága pedig mintegy 40 százalékkal nőtt - közölte a három cég.
"A bevételek folyamatos növekedése annak következménye, hogy Csehországban egyre szélesebb körben terjed az internet, intenzívebb a kihasználása, s a vállalkozók és lakosság egyre inkább elfogadják mint alternatív médiát, amelyen érdemes hirdetéseket elhelyezni" - mondta újságíróknak Prágában David Durov, a harmadik legnagyobb hírportál, az Atlas.cz igazgatója. A portálok bevételei a rajtuk elhelyezett reklámokból származnak.

A legnagyobb hírportál továbbra is a Seznam.cz. Mindhárom hírportál ingyenes e-mailes szolgáltatásokat is nyújt. A Seznam.cz bevételei a tavalyi évben 800 millió koronát tettek ki, ami az előző, 2004-es évhez hasonlítva 40 százalékos növekedés - közölte a portál igazgatója, Ivo Lukacovic. A második helyen a Centrum.cz van. Igazgatója, Oldrich Bajer újságíróknak azt mondta, hogy tavalyi bevételeik 100 millió koronával nőttek, de a bevételek konkrét összegét azonban nem árulta el. Az Altas.cz szintén nem közölt konkrét adatot, de igazgatója szerint a tavalyi bevételnövekedés 100-130 millió korona között lesz.

A hivatalos kimutatások szerint a Seznam.cz portált naponta mintegy 1,6 millió látogató keresi fel, a Centrum.cz-t nem egészen félmillió, míg az Atlas.cz-t mintegy 240 ezer.

A Seznam havi látogatóinak száma átlagban 3,5 millió, a Centrumé kétmillió, míg az Atlasé 1,5 millió.